HAZA Egyéb Jezsuiták Komáromban

Jezsuiták Komáromban

825
hirdetés

A jezsuiták több, mint 200 – 300 évvel ezelőtt működtek városunkban, egykori jelenlétük azonban máig meghatározza Komárom arculatát, intellektuális jellegét.

458209_356657604365576_2001906565_oA rendelkezésünkre álló források szerint a Jézus Társasága szerzetesrend tagjai az 1600-as évek elején telepedtek meg városunkban. A Szent András-templom és a rendház is alapjaiban a jezsuiták áldásos tevékenységének máig megtekinthető bizonyítéka, a gimnáziumi oktatás szintén jezsuita alapítású. A Harmonia Sacra Danubiana egyházzenei és egyházművészei fesztivál keretében Jezsuiták Komáromban címmel kerekasztal-megbeszélés volt október 9-én a katolikus plébánián. A világi-egyházi, szerzetesi, valamint múzeumi, műemléki és civil szervezeti együttműködés eredményeként létrejött találkozó célja volt, hogy egy több részes, a jövő évben kicsúcsosodó kiállítás és előadás-konferencia sorozat keretében bemutassa a komáromi jezsuiták vallási, tudományos ténykedését. Legközelebb november 6-án, a Limes Galériában egy Pázmány Péter kiállítás nyílik, majd november 16-17-én emléktábla avatással és előadással kibővített szentmise lesz a Szent András-templomban.
Felhívjuk ezért a kedves olvasóink figyelmét, amennyiben van a jezsuitákhoz köthető tárgyi emlékük, könyvük, azt a kiállítás időtartamára kölcsönadni szíveskedjenek.

Stubendek László

DUNATÁJ HETILAP

megj.: 20/10/2013 15:11

hirdetés
Previous articleTatán jártak a gútai nyugdíjasok
Next articleA komáromi kosarasok első hazai veresége