HAZA GAZDASÁG Javult az adóbeszedés eredményessége Szlovákiában

Javult az adóbeszedés eredményessége Szlovákiában

967
hirdetés

Javult az adóbeszedés eredményessége Szlovákiában, az elmúlt két hónap során a tervezettnél 210 millió euróval több adóbevételhez jutott az állam – jelentette be Robert Fico kedden sajtótájékoztatón Pozsonyban.

A szlovák kormányfő szerint az adóbeszedés eredményessége az adócsalások és elkerülések kivédésére bevezetett intézkedések eredménye, amelyeknek köszönhetően 10 százalékkal csökkent a becsült adóelkerülések összege.
Peter Kazimír pénzügyminiszter a bejelentés kapcsán kifejtette: elsődlegesen az áfabeszedés hatékonyságát sikerült növelni, amit korábban hét éven át nem tudtak elérni. Szeptemberben és októberben az áfabeszedés hatékonyságának növelése által az eredetileg tervezetnél 130 millió euróval több folyt be az államkasszába, a jogi személyek jövedelemadójának tekintetében 60 millió, a jövedéki adóknál pedig 20 millió euróval növekedtek az adóbevételek a tervezetthez képest.
A pénzügyi tárca közleménye szerint az idei év első tíz hónapja során a tavalyihoz képest megközelítőleg 20 százalékkal, mintegy 494 millió euróval alacsonyabbnak bizonyult a költségvetés hiánya, amely így 1,97 milliárd eurót tesz ki. A mérleghiány csökkenéséhez főként a kiadások mérséklődése járult hozzá, ami éves összehasonlításban 6,4 százalékot, 770 millió eurót tett ki. Ugyanakkor a vizsgált időszakban a bevételek összege is, 2,9 százalékkal, 275 millió euróval alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
Banki elemzők szerint a költségvetés hiányának a tervezettnél alacsonyabb szintje azt mutatja, hogy a szlovák költségvetés GDP arányos deficitje az idén 3 százalék alatt maradhat.

MTI

hirdetés
Previous articleMindannyiunk érdeke a megyei választásokon való részvétel
Next articlePro Civis: Sorozatosan megsértik a kisebbségi nyelvhasználati törvényt Szlovákiában