Kezdőlap DUNATÁJ Jaj neked komáromi közlekedés!

Jaj neked komáromi közlekedés!

1721
MEGOSZTÁS

Megkezdték a Dunántúlt észak-déli irányban átszelő gyorsforgalmi út tervezését

Székesfehérvár, 2020. augusztus 27.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelõs államtitkára (b) és Cser-Palkovics András polgármester (j) mutatja az M81 gyorsforgalmi út építésével kapcsolatos terveket a székesfehérvári sajtótájékoztatón 2020. augusztus 27-én.
MTI/Vasvári Tamás

Elkezdődött az M81-es főút tervezése, amely az új komáromi Duna hídtól az M1 és az M7 érintésével teremt négysávos kapcsolatot a szintén előkészületben lévő M8 autóútig – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Székesfehérváron. Közel 120 kilométer hosszúságú négysávos út jön lére az M1-es és az M7-es autópálya érintésével.

Még tavaly áprilisban megszületett a kormánydöntés az út fejlesztéséről. A Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakaszt az Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti 35 kilométert az Utiber Kft. Idén májusban írták alá a tervezési szerződéseket a ta-nulmányterv és a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció elkészítésére a Komárom-Székesfehérvár és a Székesfehérvár-Sárbogárd szakaszra. Az 1,1 milliárd forintos előkészítő fázis várhatóan 2022 első felében érhet el a jogerős kör-nyezetvédelmi engedély megszerzéséig. Az új út a 13-as és 81-es főutak négysávosításával vezetne az M7-ig, onnan pedig a 63-as főút bővítése a terv Sárbogárdig. Utóbbi esetében a tanulmánytervek vizsgálják egy új, önálló nyomvonal lehetőségét is. A sárbogárdi végpont az M8 gyorsforgalmi úthoz kapcso-lódik majd, amely a szintén előkészületben lévő, a Balaton mellől a dunaújvárosi Pentele-hídon és Kecskeméten át a Dél-Alföldig vezető 100 kilométeres útszakasz. Az új útvonal teherforgalmát a monostori híd bíztosítaná, természetesen Észak-Komáromon keresztül…

 

DUNATÁJ HETILAP 36/2020

hirdetés