HAZA HÍR-MIX Izsai meglepetés az egykori szeretett osztályfőnök életjubileuma alkalmából

Izsai meglepetés az egykori szeretett osztályfőnök életjubileuma alkalmából

1192
hirdetés

Különös módon ünnepelte meg a 80. születésnapját július 3-án betöltött, nyugalmazott izsai alapiskolai pedagógus, özv. Kuruczné Payer Irén. Az 1991-ben végzett, volt osztályából hét hajdani tanítványa az otthonában köszöntötte fel őt. Az általuk szeretett tanító néninek a hála virágcsokrán és a „Merci – Köszönöm” bonbonon kívül rövid kultúrműsorral, valamint a szemébe örömkönnyeket csalogató szép szavakkal is kedveskedtek. Saját bevallása szerint számára mindez bármilyen kitüntetésnél többet jelentett…

A tősgyökeres izsai Irén néni 36 évig szívvel-lélekkel oktatta-nevelte az izsai alapiskola tanulóit. A pályaválasztását ekképp indokolta meg:

„Amikor még én jártam alapiskolába, a Nagykesziről származó osztályfőnököm, Kulcsár Irénke egy évig az albérlőnk volt. Valójában ő ébresztett kedvet bennem e szép hivatás iránt. Eredetileg alsó tagozatos pedagógus akartam lenni, aztán a hozzám legközelebb álló két tantárgy, a földrajz és a biológia majdani oktatását tűztem ki célomul“.

Ahogy elmondta: a komáromi 12 éves gimnáziumban 1962-ben érettségizett. Majd a Nyitrai Tanárképző Főiskolán tanult földrajz-biológia szakos tanárnak. Az 1965-ös dunai árvíz idején a marcelházi alapiskolában, még diploma nélkül kezdte a pedagóguspályáját, miközben Nyitrán többedmagával együtt, távúton végezte el a negyedik főiskolai évet.

„Röviddel a diplomaszerzés és a házasságkötés után, 1966 szeptemberében megszületett az egyetlen lányom, akivel otthon maradtam gyermekgondozási szabadságon. Majd 1967 márciusában a szülőfalumban, Izsán sikerült elhelyezkednem, ahol 36 éven át, egészen a nyugdíjba vonulásomig dolgoztam. Először az alsó tagozaton adódott számomra hely, mert Kajtár József bácsi személyében már volt földrajz-biológia szakos tanáruk. Miután őt kinevezték a Duna Menti Múzeum igazgatójává, az 1969/70-es tanévben a helyére léphettem“ – idézte fel pályája kezdetét az interjúalanyom.

Szép emlékként őrzi azt az időszakot, amikor a tantestületben a helyi kollégákkal együtt, összetartó nagy családként éltek, dolgoztak.

„Örültem annak, hogy a volt kedves osztályfőnököm és tanító nénim lett az egyik kolléganőm. Azt az 1954-ben tőle kapott A Pál utcai fiúk című könyvet, amelyben számomra kijelölte a vers- és prózamondó versenyen előadandó részletet, máig megőriztem. Sőt, még a dédunokáimnak is abból szoktam olvasgatni. Mi tagadás, régebben a tanulóink többsége nyugodtabb, jobb, udvariasabb volt, mint a mai gyerekek. Ez részben a hittan óráknak is volt köszönhető. A pedagógusok pedig a szülők körében is a jelenleginél nagyobb köztiszteletnek, megbecsülésnek örvendtek…“ – szögezte le Irén néni.

Arról is beszélt, hogy több tanítványát megyei földrajz és biológia versenyeken is részt vett, de ők ott hátrányban voltak a szlovák diákokkal szemben: „Ha jól emlékszem, az egyik aranyosmaróti versenyre a férjem két tanítványommal, Werbőczy Otíliával és Izsák Győzővel együtt vitt el. Sajnos, idehaza magyarul hiába készültünk fel alaposan a kőzettanból, ott csalódással vettük tudomásul, hogy csak szlovák nyelven válaszolhattak a kérdésekre. Ennek ellenére a közepes mezőnyben végeztek…”.

A hagyományőrzésről és a kurtaszoknyás népviseletről híres Izsán magyar néphagyományok őrzésével, továbbéltetésével is mindig szívesen foglalkozott.

 „A népviseletet öltött, helyi néptánccsoportunk Varrottas című műsorával 1974-ben a Gombaszögi Kulturális Fesztiválra is meghívtak minket, s a zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon is felléptünk. Örvendetes, hogy a családtagjaim is örökölték a néphagyományok iránti szeretetemet: a lányom szintén táncolt a helyi néptánccsoportban, és úgy az unokáim, mint a dédunokáim őrzik a magyar lovas és huszárhagyományokat. A vejem, Tárnok István pedig az Első Izsai Lovas és Hagyományőrző Egyesületet vezeti. Családon belül is nagyon fontosnak tartjuk az ősi magyar hagyományaink és anyanyelvünk éltetését, hiszen mindezek a felvidéki magyarság megmaradását is szolgálják” – fogalmazott.   

Azt is elárulta, hogy túl a nyolcadik X-en neki a legnagyobb boldogságot a családjával, azon belül a Tímea és Balázs unokájával, valamint az Anna, Károly, illetve Koppány és Sára dédunokájával együtt tölthető idő jelenti. Hozzáteszem: Tárnok Balázs, közismert politikus a Kisebbségi Jogvédő Intézet tanácsadója is.

 „Nagy öröm azt látnom, ahogy cseperednek, okosodnak. Mindnyájukat nagyon szeretem! A legidősebb dédunokám már a volt alma materem, a jelenlegi Selye János Gimnázium nyolcosztályos tagozatán tanul” – jegyezte meg.

 Végül arra is kíváncsi voltam, hogy szerdán este miként lepte őt meg az 1991-ben végzett osztálya hét volt diákja.

 „Már szerdán délelőtt gyanús volt a lányom nagy sürgése-forgása: pogácsát és süteményt sütött, üdítőket készített, majd a kérdéseim nyomán csak annyit árult el, hogy kora este vendégeim lesznek. Sejtettem, hogy nem a családtagjaim érkeznek, ugyanis az előzetes megbeszélésünk alapján velük augusztusban ünneplünk, amikor majd Balázs is ráér. Izgulni kezdtem, hogy milyen meglepetés várható. Aztán estefelé megérkezett hét volt tanítványom: négy középkorú nő és három férfi, akiknek nagyon megörültem. Közülük többen már másutt élnek, régen láttam őket” – idézte fel váratlan látogatásukat.

Hozzátette: a nyolcéves alapiskolai tanulmányaikat 1991-ben befejezett diákjai osztályelnöke Varga Földes Katika volt, aki megjegyezte a születésnapja időpontját. Tegnap pedig köszöntőt és verset is mondott neki, majd közösen egy szép virágcsokorral, Merci-bonbonnal és pezsgővel gratuláltak neki.

„Hát erre nem számítottam, ám nagyon jól esett. Közösen felidéztük a régi szép emlékeinket. Azon öt osztály közül, amelynek osztályfőnöke voltam, az övék volt a legösszetartóbb, s mindmáig kapcsolatban vannak egymással. Sikerült bearanyozniuk a születésnapomat, amit ezúton is köszönök nekik, és megígérték, hogy tíz év múlva is felköszöntenek. Úgy legyen!” – búcsúzott Irénke néni, akinek ezen esete is bizonyítja: mégsem halt ki a szeretet, a hála és a jóindulat e kaotikus, forrongó világunkból.   

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

fotók a családi albumból

hirdetés