HAZA BELFÖLD Illegális bevándorlás – Bírálat Szlovákia címére a menekültek szelektív befogadása miatt

Illegális bevándorlás – Bírálat Szlovákia címére a menekültek szelektív befogadása miatt

812
hirdetés

Calais, 2015. augusztus 13.  Illegális bevándorló fõz a franciaországi Calais-hoz közeli táborban 2015. augusztus 12-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Szlovákiát bírálta a menekültek szelektív befogadása miatt Thornbjörn Jagland, az Európa Tanács főtitkára.

    „A menekültek elutasítása vallásuk alapján nyilvánvaló diszkrimináció. Szlovákiának meg kellene változtatnia álláspontját” – olvasható abban a bejegyzésben, amelyet csütörtökön közölt a Twitteren Jagland.
    Az Európa Tanács főtitkára a szlovák belügyminisztérium szóvivőjének szerdai nyilatkozatára reagált. „A muszlim menekültek nem éreznék jól magukat Szlovákiában, mert országunkban nincsenek mecsetek” – indokolta a szlovák álláspontot Ivan Netík.
    A brüsszeli Belga hírügynökség megjegyezte, hogy nem a szlovák belügyminisztérium szóvivője az első, aki a menekültek szelektív befogadásáról beszélt Pozsonyban. Rámutatott: Robert Fico szlovák miniszterelnök már néhány hete úgy nyilatkozott, hogy a menekültek befogadásánál Szlovákia előnyben részesítené a keresztényeket, illetve hogy a muszlimok befogadása a terrorizmus kockázatának növelésével jár Szlovákia számára.
    Az ENSZ Menekültügyi Biztosának Hivatala (UNHCR) felszólította az európai országokat, hogy alkalmazzanak „befogadóbb” hozzáállást a menekültekkel szemben. A hivatal szerint ez azt jelenti, hogy a menekültek befogadásánál ne vegyék figyelembe a faji és etnika származásukat vagy vallási meggyőződésüket.
    „Felszólítjuk a kormányokat, hogy komplex módon közelítsék meg a kérdést és a menekültek áttelepítésekor kiválasztásuk ne alapuljon diszkrimináción” – jelentette ki Babor Baloch, az UNHCR közép-európai szóvivője.
    Annika Breithard, az Európai Bizottság szóvivője nem akarta kommentálni a menekültek befogadásával kapcsolatos szlovák álláspontot. Emlékeztetett arra, hogy az EU tagállamok számára tilos bármiféle diszkrimináció alkalmazása.
    Ugyanakkor tény, hogy a menekültek esetleges szelektív befogadásával Szlovákia nem áll egyedül. Hasonló véleményeket hallani Lengyelországban, Lettországban, Litvániában és Csehországban is.


MTI

hirdetés
Previous articleAugusztus 20. – Neves felvidéki magyar közéleti személyiségeket tüntetett ki
Next articleKomáromi Borkorzó 2015