HAZA DUNATÁJ Így látta 25 éve egy hiteles szemtanú

Így látta 25 éve egy hiteles szemtanú

1001
hirdetés

Obrázok1Sorsfordító történelmi napokat, a csehszlovákiai rendszerváltás nyitányát jelentő 1989-es prágai eseményeket és azoknak a Felvidék Duna menti részére gyakorolt hatását idézi az a kiállítás, amelyet a közelmúltban nyitottak meg Komáromban. A Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli részében megnyílt tárlat a huszonöt évvel ezelőtt lezajlott bársonyos forradalom szervezőinek és résztvevőinek példátlan szabadságvágyát, bátor kiállását tárja a látogatók elé. Az ünnepélyes megnyitó résztvevőit Sipos Anna, a múzeum igazgatóhelyettese köszöntötte, majd Nagy Ferenc szavalatát követően Mácza Mihály méltatta megnyitó beszédében a kiállítást.

„A bársonyos forradalomról szóló kiállítás elsősorban annyiban különbözik az évforduló alkalmából másutt megrendezett dokumentumkiállításoktól, hogy egy gútai fiatalember, Szabó László objektívjén keresztül láttatja a prágai eseményeket. A fényképek szerzője ma múzeumunk fotográfusa, aki huszonöt esztendővel ezelőtt éppen a fővárosban tartózkodott, ahol számos tüntetést, nagygyűlést és tömegmegmozdulást megörökített. Ezeket a felvételeket most először tárja az érdeklődők elé” – tájékoztatott Mácza Mihály, a múzeum történésze. A pergő prágai képsorok képezik a kiállítás gerincét, s az azokon látottakat a témába vágóan igen jól kiegészítik az 1989 decemberében Gútán készült felvételek, amelyeken Szabó László immár a romániai forradalom megsegítésére irányuló széleskörű társadalmi összefogás egy-egy mintaszerű, emlékezetes pillanatát örökítette meg. A gútai lakosok adományai nyomán élelmiszerrel és ruházati cikkekkel színültig megtelt kamionok indultak útjukra, hogy segítsenek az erdélyi falvak és városok elnyomás ellen felkelt népének. A kiállítóterem fő falát a szerző egy nagyméretű színes fényképe uralja, amelyen Václav Havel elnök és kísérete láthatók az 1990 nyarán tett komáromi látogatás során Obrázok2a Hajós áruház emeleti mellvédjén, ahonnan az elnök beszédet intézett a több ezres tömeghez. Ugyancsak dokumentum értékű a korabeli helyi sajtó néhány példánya, amelyek a napi és heti forradalmi eseményeket ismertetik és kommentálják. Nem hiányzik a tárlókból, illetve a falakról a járásban huszonöt évvel ezelőtt éppen alakulófélben lévő mozgalmak és politikai pártok, mint például a Független Magyar Kezdeményezés és az Együttélés politikai mozgalom néhány plakátja sem. A sok látnivalót mintegy keretbe foglalják olyan, a korra jellemző szimbólumok, mint az emberi szenvedést jelképező töviskoszorú és kereszt, a határok átjárhatatlanságát idéző szögesdrót és a „Vigyázat! Határsáv!” feliratú figyelmeztető tábla. A bársonyos forradalom óta hazánkban már felnőtt egy nemzedék. A középkorú és idősebb látogatók, akik megélték az akkor történteket, egy-egy fényképnél, tárlónál maguk is felidézhetik a huszonöt évvel ezelőtt történteket, míg a fiatalok, akiknek a számára mindez tankönyvekből ismert történelem csupán, újabb hasznos ismeretekkel egészíthetik ki a tanultakat és otthon, a szüleiktől hallott visszaemlékezéseket.

Németh István
(A szerző felvételei)

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés