HAZA Egyéb Így látom a Szent Koronát – rajzpályázat felvidéki diákoknak is

Így látom a Szent Koronát – rajzpályázat felvidéki diákoknak is

758
hirdetés

42364 Rajzpályázatot hirdet alapiskolás tanulók részére a magyarországi székhelyű Lakitelek Népfőiskola. A Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat központjaként működő intézmény munkatársai olyan rajzot, festményt várnak, amelynek témája a Szent Korona. Az alkotások bármilyen technikával készülhetnek, egyetlen kikötés, hogy legfeljebb A3-as (42x30cm) méretűek legyenek.

„Egy tanuló egy munkával pályázhat, de ugyanazon borítékban több diák is beküldheti pályázatát. Az alkotás hátoldalán kérjük feltüntetni a tanuló nevét, életkorát, iskolai osztályát, postai lakcímét, valamint iskolája és tanítója, tanára nevét.
A legszebb 240 pályamunkát jutalmazzuk, külön-külön értékelve minden évfolyamot (1-8 osztály). A nyertesek névsorát honlapunkon tesszük közzé (www.lakitelek.hu/nepfoiskola), lakcímükre 2013. december 24-ig kisebb-nagyobb értékű könyvajándékot küldünk” – áll a pályázat kiírásában.

Beküldési határidő (a pályázat feladásának postai dátuma): 2013. december 2.
A pályázatokat a következő címre várják:
Lezsák Sándor alelnöki titkárság (1357 Budapest Kossuth Lajos tér 1-3.) vagy
leadható az Országházi Levélátvevőben (1055 Budapest, V. kerület, Balassi utca 3.).
A borítékra kérik ráírni: „Így látom a Szent Koronát”

A Lakitelek Népfőiskoláról:
A Lakitelek Alapítványt és Népfőiskolát, amely a Kárpát-medencei nemzeti felemelkedés, és a magyarság érdekében tevékenykedik, Lezsák Sándor és felesége alapította, tervezte és álmodta meg a kilencvenes évek elején. Az intézmény közösségteremtésben, a felnőttképzés módszereiben eredményesen ötvözi a dán, a finn, a svéd, és a német, valamint a két világháború közötti hazai népfőiskolai hagyományokat. Mindezek hátterében Lezsák Sándor háromévtizedes pedagógusi és népművelői szervező gyakorlata és képessége áll. A népfőiskolai Kollégiumok, szaktanfolyamok, speciális tartalmú képzések, szabadegyetemi formák, egy-egy szakma továbbképző – és érdekvédelmi fóruma mellett helyet kap a Népfőiskolán a dolgozók gimnáziuma is, a kecskeméti Németh László Gimnázium kihelyezett tagozata.
A Lakiteleki Népfőiskola az évek folyamán több olyan pedagógiai kezdeményezéssel írta be magát a neveléstörténetbe, amely méltán keltett széleskörű közfigyelmet. A Gödöllői Szent István Egyetemmel kötött szerződés keretében a Magyar Tudományos Akadémia szellemi támogatásával 2000-ben Tisza Kollégiumot, 2002-ben pedig Tanya Kollégiumot szervezett.
2002 elején a Magyar Örökség Díj kuratóriuma úgy döntött, hogy március 22-én, Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban pedagógiai és közösségszervező munkássága elimeréséül a Lakiteleki Népfőiskolának Magyar Örökség Díjat adományoz.
Idén nyáron a magyar Országgyűlés másfél milliárd forint összegű, kiemelt kormányzati támogatást szavazott meg annak érdekében, hogy az intézmény megújuljon.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleFeszty Árpád és a Magyarok bejövetele
Next articleLilu éveket várt Kate Mossra