HAZA AUTÓVILÁG Hyundai i40 1.7 CRDi PREMIUM: Közelebb a menedzser-státushoz

Hyundai i40 1.7 CRDi PREMIUM: Közelebb a menedzser-státushoz

2496
hirdetés

02Az autó kombi verziójának tesztjekor már megírtuk, hogy a koreaiak úgy nagyjából 2011-ben döntötték el, hogy összehoznak Európa számára egy középkategóriás menedzserautót. Ez lett az i40, amely nemsokára a márka zászlóshajójává avanzsál: a most még felette levő Genesis ugyanis a Hyundai luxusdivíziójává lép elő. Most tehát a szedánt kaptuk meg tesztelésre, éspedig az egyetlen dízelmotor, az alap kézi váltó és a legmagasabb Premium szereltség kombinációjában.

Alaktan

Az i40 4 év után, tehát tavaly élte meg az első frissítést, amelynek eredményeképpen már jobban illik rá a menedzser-státus. Igaz, a mindkét verzióra jellemző sportos, lendületes alapforma eddig is szép volt, azon nem igazán volt mit újrafaricskálni. Újak viszont az elülső-hátsó lámpák, a LED-es ködfényszórók, az elülső lökhárító, na és természetesen a napjaink divattrendjét tükröző óriási, sokszögű hűtőmaszk. Az i40-esét csúcskivitelben nem kevesebb, mint 7 (!) krómozott keresztléc tagolja, ugyancsak igen mutatós, felül nyitott krómkerettel. Impozánsak az autó méretei is: hossza például 4,75 méter, ami a mindössze 1,47 nm-es magassággal kombinálva áramvonalas proporciókat ad. Ennek köszönhetően a 0,29-es légellenállási tényező az egyik legjobb érték a kategóriában. Végezetül annyit, hogy a tesztautó 18 colos alufelniken és 225/45-ös gumikon állt; mindkét garnitúra szériában jár a legmagasabb szereltséghez.

Belvilág

Az utastér is sokat finomodott a frissítés során; jobbak a felhasznált anyagok, egészében véve erősödött a minőségérzet. Megjelent egy új, héthüvelykes (17,8 cm) színes érintőképernyő is, amely egyebek mellett a standard navigációs rendszer adatait, valamint az itt ugyancsak alapáras tolatókamera nyomjelző képét is megjeleníti. A vezető előtt, az „órák” között egy másik LCD-kijelző kapott helyet; erről olvashatók le a táblafelismerő rendszer által nyújtott információk, az aktív parkolóasszisztens utasításai, vagy például a sávelhagyás-ellenőrző figyelmeztetése. Ez a rendszer egyébként automatikus sávtartásra is beállítható, de néhány ismétlődő „kitörési kísérletet” követően már felszólítja a sofőrt, lenne szíves átvenni az irányítást…  Mindezeken kívül a Premium szereltség standardja a bőr ülőgarnitúra; a kétzónás légkondi; a kiváló minőségű, 7 hangszórós, USB-s/CD-s hifiből/videolejátszóból/képnézegetőből álló fedélzeti szórakoztató központ; az elülső-hátsó ülésfűtés (az elülsők hűthetők is); a fűthető volán; az elektromosan állítható elülső ülések (a vezetőé memorizálható is); az adaptív bi-xenon fényszórók, valamint a fény- és esőszenzor. A tempomat természetesen kétfunkciós, de ezen a szinten már illett volna ráfutásgátlóval is kombinálni. Az utasok élettere viszont fejedelmi, az ülések kényelme a leghosszabb utakon is kifogástalan. Ami pedig a koffert illeti, 505 literjével nem nevezhető kicsinek, de kihasználhatóságát rontják a hatalmas kerékdómok.

Az országúton

Ezt a fejezetet a komi tesztjekor is a szegényes motorkínálattal indítottuk, most is kénytelenek vagyunk ezzel kezdeni. Mindössze 1-1 benzin- és dízelmotor között lehet választani, míg pl. a VW Passat Variant az előbbiből ötöt, az utóbbiból négyet kínál. Ráadásul ebben a kategóriában már bizony nemigen van mit büszkélkedni a 165, illetve 141 lóerővel, amit ezek a masinák nyújtanak… A tesztautónkat mozgató 1,7-es dízelnél a nyomaték és a rugalmasság tette mégis valamelyest lehetségessé a tempósabb közlekedést, kitűnő beosztású és pontos járású hatgangos kézi váltóval kombinálva. (Ehhez a motorhoz egyébként a márka első kétkuplungos, hétfokozatú automatája is megrendelhető, 2000 euróért.)  A rugózás tökéletesen illik az autó karakteréhez; esetünkben picit keményítettek rajra a peres gumik. Manőverezéskor pedig ügyelnünk kellett a hatalmas elülső/hátsó túlnyúlásokra (925/1050 mm); ilyenkor jött igazán jól az aktív parkolóasszisztens. A fogyasztásról pedig itt is pont azt lehet mondani, amit minden európai szabvánnyal mért autónál: a gyári érték normális használatkor teljesen irreális, aki viszont befér 6,5 környékére, egy zokszava nem lehet…

Vas Gyula
(A szerző felvételei)

 

ADATLAP
Hengerűrtartalom: 1685 cm3
Teljesítmény: 104 kW 141 (LE) @4000
Nyomaték: 340 Nm @1750–2500

Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 203 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 10,3 s
Csomagtér: 505 l
Gyári átlagfogyasztás: 4,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 130 g/km
Üzemanyagtartály: 70 l
A modellcsalád induló ára: 22 990 €
A tesztelt típus induló ára: 28 990 €
A tesztautó ára: 29 490 €*

* 500 eurós metálfényezéssel

[nggallery id=143 template=caption]

hirdetés
Previous articleKomárom idei első újszülöttje Oliver
Next articleKomárom hadipénze volt a szabadságharc idején