HAZA vélemény Hozzászólás, avagy Miért magyar iskolába?

Hozzászólás, avagy Miért magyar iskolába?

853
hirdetés

„Felemás beszéd felemás lélek jele.” (Kodály Zoltán)

49620_305_210Elkezdődött a gyermekek iskolába való beíratása s csakhamar itt lesz az óvodába való beíratás ideje is. Éppen ezért hadd ajánlom mind a szülők és nagyszülők, mindpedig a pedagógus kollégák figyelmébe Kodály Zoltánnak – számomra minden idők legjelesebb magyar nevelőjének – néhány örökérvényű „tanítását”.

Kodály Zoltán írja: „A nemzetnevelés már az óvodában kezdődik (…). Az óvoda nemzetnevelő hivatása: a tudatalatti magyarság alapköveit lerakni. (…) Az alapkövek közül három emelkedik ki: a beszéd, az ének, a mozdulat. (…) A zene és testmozgás szerves kapcsolata: énekes játék a szabad ég alatt, ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme (…) aki nem játszotta gyermekkorában e játékokat, annyival is kevésbé magyar. Egy csomó jellegzetesen magyar testmozdulat, szólás-, hanglejtésforma, dallam: kimaradt lelki életének építőanyagából.”

Továbbá: én abban is Kodály Zoltánnak hiszek, hogy a gyermeket „nem volna szabad anyanyelvén kívül más nyelvre tanítani, mielőtt azt tudatosan nem bírja, tehát tízéves kora előtt. A többnyelvű gyermek végül egyiket sem tudja igazán.” Nekünk, kisebbségben élőknek nem kell túl messzire mennünk ahhoz, hogy Kodály igazáról meggyőződjünk. A „közegnek”– horcsicásos, tocsenásos, preukázos, kontrolára járós, zsuvis stb. világunknak –, amelyben élünk, az anyanyelven történő művelődés háttérbe szorulásának, sajnos, már lépten nyomon érezhető a hatása: egyre fogyatékosabb anyanyelvtudásunk, mi több: ezáltal nemzeti tudatunk is. Ennek az önpusztításnak legfőbb gerjesztői azok a szülők, akik a hazugságtól – miszerint: ha gyermekét a többség nyelvén oktató-nevelő intézménybe járatja, „az majd jobban érvényesül” – félrevezetve gyermeküktől megtagadják a magyar iskolát. Jómagam azok közül való vagyok, akik a hontalanság éveiben lettünk kisiskolások. Tőlünk nem a szüleink, hanem a korszak „gyalázatos politikája” tagadta meg (egy időre) az anyanyelvünkön való tanulás lehetőségét, ránk zúdítva a „semmit sem értek” rémületét, a „bizonytalanság” érzését, az álmatlan éjszakákat. Ennek okán bátorkodom így fogalmazni: Minden szülőnek tudatosítania kell: a gyermeket idegen nevelési vagy tanítási nyelvű intézménybe kényszeríteni, megtagadni tőle a mindenkinek kijáró alapvető emberi jogokat: a természetes fejlődés, az anyanyelven való tanulás és művelődés jogát: ma is kifejezetten bűn! Mindezek ellenére számomra is természetes, hogy a „kisebbségi” – már csak önbecsülése miatt is – tanulja és majd felnőtt korára fokozatosan sajátítsa el a többség nyelvét. De! Azt is tudatosítani kellene már, hogy gyermekeink sikeres életútját eddig sem, az Európai Unióba lépésünk óta pedig végképp nem a szlovák nyelv ilyen vagy olyan szinten való tudása, hanem – mint az Comenius óta köztudott, – csakis az anyanyelven elsajátítható naprakész alapos tudás határozza meg. Tehát: az idegen nyelveknek (minden belemagyarázás ellenére) – ideértve a szlovákot is – elsajátíttatása (nem az óvoda, hanem) az iskola feladata!

Hadd idézem újfent Kodály tanár úr tanítását: „Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden művelt magyar tökéletesen tudjon. De használjuk fel idegen nyelvtudásunkat arra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. (…) Mielőtt (…) arra törekszünk, hogy az angolt angolosan, a németet németesen beszéljük: próbáljuk meg a magyart magyarosan, minden idegen mellékíz nélkül beszélni.

Ha nyelvünk harangszavát repedt fazékká engedjük zülleszteni, ne csodálkozzunk, ha senki sem hallgat ránk, és elmerülünk a népek tengerében.”

Stirber Lajos

nyug. pedagógus

hirdetés
Previous articleRomáknak épít bérlakásokat Fülek önkormányzata
Next articleRECEPTEK: Habkönnyű túrós pite – ez az igazi