HAZA RÉGIÓ Hogyan tovább felvidéki Magyar Ifjúság? – nyílt konferencia Komáromban

Hogyan tovább felvidéki Magyar Ifjúság? – nyílt konferencia Komáromban

721
hirdetés

41506  „Hogyan tovább felvidéki magyar ifjúság?”   címmel rendeznek Komáromban konferenciát szeptember 21-én. A tanácskozást Császár Attila, a Hír TV szerkesztő-riportere vezeti.

A Duna Menti Múzeum (az egykori Kultúrpalota) épületében megrendezett eseményt, amely a „Felvidéki Konferencia”-sorozatok sorába illeszkedik, református istentisztelet előzi meg. A révkomáromi református templomban Fazekas László püspök hirdet igét. Ezt követően rövid megemlékezést tartanak a templomkertben található Trianon emlékműnél, majd a találkozó vendégei és előadói átvonulnak a délután négy órakor kezdődő konferencia helyszínére.
A konferencián beszámolót hallhatunk az Európai Parlament Petíciós Szakbizottsági üléséről, amelyen a Beneš-dekrétumok és a kettős állampolgárság ügyében benyújtott petíciókat tárgyalták. A múzeum dísztermében azonban mindenekelőtt a „Hogyan őrizzük meg gyökereinket?” kérdésre adott válaszlehetőségekről lesz szó. A konferencia meghívott vendégei és előadói: Főtiszteletű Fazekas László református püspök, Dr. Bagó Zoltán európai parlamenti képviselő (Fidesz), Dr. Juhász Imre PhD egyetemi oktató, Dr. Lomnici Zoltán Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Berényi József MKP elnöke, Feszty Zsolt Te Ügyed Kör Polgári Társulás elnöke (T.Ü.Kör), Dr. Duray Miklós felvidéki író, politikus, Fehér István komáromi gimnáziumi tanár, Kormos László Magyar Tanács PT elnöke, Gubík László Via Nova Ifúsági Csoport elnöke, Dudás Katalin tanítónő, a Egy Jobb Komáromért Polgári kezdeményezés tagja, valamint Velebný Csilla, a Diákhálózat elnöke.
A konferencia fővédnökei: Esterházy-Malfatti Alice (Esterházy János felvidéki mártír-politikus lánya) és Dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese).

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleErdei Zsolt: Kávé helyett sportolj!
Next articleAndrás-napi vásár 2013