HAZA DUNATÁJ Hogyan nyúljunk le pár ezer eurót Komárom városának pénzéből?

Hogyan nyúljunk le pár ezer eurót Komárom városának pénzéből?

3754
hirdetés

Kegyvesztett lett a Comorra mindeddig agyon dicsért igazgatója

Lehet tovább találgatni: Miért mondott le igazgatói posztjáról olyan hirtelen a cégigazgató, aki folyamatosan, és néhány városi képviselő lelkes támogatása mellett éveken át folyamatosan tudta „pumpálni” a városi kasszát, melynek eredményeképpen – Bastrnák Tibor ex-polgármestersége óta – a korábban null szaldóval végzett cég folyamatosan gazdasági mínusszal zárt. Semmiképpen nem volt része Mgr. Nagy Tamásnak az elhíresült gázleválasztó eltüntetésében, sőt ő volt az, aki feltárta a képviselőtestület előtt, hogy annak hiánya bizony komoly pénzügyi veszteséget okoz. Neki köszönhetően egy új berendezést szerelhettek fel a termálkutakra, bár annak teljesítménye messze elmarad a korábbi géptől. De mégis van. Bennünket viszont érdekelne, hova tűnt el a régi gázlecsapoló?

Köztudomású, hogy Szlovákiában (is) bevált gyakorlat, hogy a haveri kör többnyire olyanok számára ad megrendelést, akiről eleve tudják, hogy egy-egy építkezés, beruházás kivitelezésére nincs meg a megfelelő gépezetük, sem pedig szakembergárdájuk. Ilyenkor egy további céget bíznak meg, amely minden bizonnyal végül megfelelő kivitelezőnek adja át a munkát. Persze, mindenki jól jár, a kellő „sápot” valamennyien zsebrevágják. Hogy konkrét példát is mondjunk minderre, idézzük fel a legutóbbi eseményeket.
Lakossági kérésre a VII. lakótelepen kiépítésre került egy 40 személygépkocsi számára tervezett parkoló. Ennek átadásáról a városvezetés boldogan számolt be. Ez eddig rendben is lett volna, csak kiderült, hogy az ominózus parkolóba nem fér 40 gépkocsi, nem felel meg az előírásoknak, mert nem kapott megfelelő szigetelést, sem pedig felső burkolatot, egyszerűen makadám fedi. Időközben az is kiderült, hogy problémák egész sora tárult fel az üggyel kapcsolatban. Maga a parkoló, amely a törvényben megadott 25 m2-nél jóval nagyobb, tehát építészeti technológiai és kivitelezési tervrajz szükséges az engedélyezéshez, az viszont nincs! Továbbá nincs engedély a létesítményhez a rendőrség részéről sem – ami nem is csoda –, ugyanis a parkolót a tűzoltósági felvonulási terepre építették ki, s nincs az az illetékes szerv, amely ilyen esetben az építésre rábólintott volna.
Maga az ügy még ennél is érdekesebb, ugyanis kiderült, hogy a Comorra cég a munkálatokkal a KOMVaK-ot bízta meg, az viszont a megrendelést tovább adta a TOPSTAV cégnek. Szeretnénk felkérni az illetékeseket, hogy a parkoló kiépítésére vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírásáról szóló dokumentumot bocsássák rendelkezésünkre, illetve kérjenek fel két független építészt az elvégzett munka értékének becslésére. Véleményünk szerint a kivitelezők áron és minőségen aluli munkát végeztek.
Egy apróság: Parkolóknál illik a beállási sorrendet is feltüntetni. Itt viszont ezzel nem találkozhatunk, a parkoló autók össze-vissza állhatnak…

 

DUNATÁJ HETILAP 19/2020

hirdetés
Previous articleTavaszi zöldhulladék gyűjtés és lomtalanítás Komáromban
Next articleMatovič május 20-ra ígéri a korlátozások feloldásának új szakaszát