HAZA RÉGIÓ Hiánypótló, színvonalas képzés Karván

Hiánypótló, színvonalas képzés Karván

620
hirdetés

Egy jó szakma aranyat ér, az ügyes szakember pedig kapós a munkaerőpiacon – vallják azok, akik május 21-én részt vettek a Karvai Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskola sokrétű programot kínáló nyílt napján. A rendezvényre 20 iskolából hozzávetőleg 200 felső tagozatos diák érkezett a Komáromi, Érsekújvári és Lévai járásból, sőt, páran Nagyszombat megyéből is.

A Komáromi járás Duna-parti kisközségének szakközépiskolájában 1953. szeptember 1-én kezdődött a tanítás. Színes kínálatában jelenleg az alapiskola 9. osztályát sikeresen elvégző tanulók számára hároméves, záróvizsgával végződő szakok (kertész, asztalos, szakács, virágkötő-berendező) és négyéves, érettségivel végződő tanulmányi szakok (kertészet-kertépítés, táj- és környezetvédelem, valamint szőlő- és gyümölcstermesztés – üzemvitel/borászat) szerepelnek. Az érettségi vagy szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők kétéves, szakérettségivel vagy záróvizsgával végződő – vállalkozás a szakmák és szolgáltatások területén – szakon tanulhatnak tovább. Záróvizsgával végződő, távutas oktatásra (kertész, szakács, virágkötő-berendező), illetve érettségivel végződő, vállalkozás a szakmák és szolgáltatások területén szakra is lehet jelentkezni.

Magyar nyelvű oktatás külföldi szakgyakorlattal

A házigazdák a nyílt napra érkező csoportokat az információs sátornál üdvözölték, s látták el a kellő információkkal, majd a látogatókat az iskola diákjai kísérték a különféle szakmai bemutatókra. A két, nagyon jól felszerelt gyakorlókonyhában ízletes tésztaféléket és koktélokat készíthettek, kóstolgattak.

Az üvegház folyosóján megismerkedtek a szárazvirág-kötészettel és a dísztárgyak készítésével, a korszerűen felszerelt asztalosműhelyben pedig az egyes munkafolyamatokkal is. Sőt, odakinn a gyümölcs- és szőlőtermesztésen kívül a drónok és a meteorológiai állomás működésével is.

A pályázati támogatásból korszerűen felszerelt asztalos és kerttervezői szaktantermekben belekóstolhatnak a 3D-s tervezőprogramokkal és nyomtatóval, illetve lézergravírozóval megvalósuló számítógépes tervezésbe. A megtervezett bútorokat megrendelésre le is gyártják. Mivel több szak esetében szükséges a gépjármű-vezetői jogosítvány megszerzése, ezért az intézmény új autóvezetői szimulátorral is rendelkezik, amit a diákok lelkesen próbáltak ki. A médiateremben a külföldi tanulmányutakról készített prezentációkat nézhették meg, majd az 50 férőhelyes, nyáron turistaszállóként is működő, illetve erasmusos külföldi diákoknak is helyet adó kollégiumuk helyiségeit is megtekinthették. Egy előadáson a tervezett újdonságokról is értesülhettek.

Géppark, szőlőültetvény

A kis gyümölcsfeldolgozó üzemben is körül lehetett nézni, ahol kóstolóval kedveskedtek a vendégeknek.

Az intézmény igazgatója, Varga Péter mérnök lapunknak elmondta, a Komáromi járásban ez a legrégebbi szakközépiskola, amely az agráriummal és a vidékfejlesztéssel kapcsolatos szakokat indít. 

– 1953-ban szakmunkásképzőként alakult, ahol a mezőgazdasági szakok mellett a jövendő kádárokat és bognárokat is képezték. Majd új szakként beindult az asztalosképzés, s közben a speciális növények termesztésére szakosodtunk, felvállalva a kertészeti szakoktatást is.

A ’90-es évek elején a kínálatunk a meglevő hároméves szakokon kívül négyéves, érettségivel végződő szakokkal bővült. A gyakorló konyhánk pedig a pincér-szakács szak indítására is alkalmas volt. A jelenlegi 190 diákunk közül a nappali tagozaton mintegy 130-an, a távutas felnőttképzésben pedig hozzávetőleg 60-an tanulnak. Így például a mezőgazdasági végzettséggel nem rendelkező, ám vállalkozni akaró, ifjú gazdák két év alatt szakbővítést szerezhetnek nálunk. Sőt, itt a gimnáziumi végzettséggel rendelkezők is szakvégzettségre tehetnek szert, ami megkönnyíti a későbbi elhelyezkedésüket.

Folyamatos fejlesztés vadregényes helyszínen

Az igazgató hangsúlyozta: a kor igényeihez igazodva, folyamatosan bővítik a kínálatukat. A jövőben az agrár-digitalizációval foglalkozó szakot szeretnének nyitni. A gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem partneriskolájaként már van mezőgazdasági drónuk és digitalizált agrometeorológiai állomásuk egy arra épülő szoftverrel.

– Bővíteni szeretnénk a szőlőültetvényünket, és a Kárpát-medencében őshonos gyümölcsfajtákat extenzívebb formában, jéghálóval és csepegtetős öntözéssel akarjuk megőrizni a térségünkben. Három hektáron gazdálkodunk, amihez hozzátartoznak az eladásra szánt, évi 40 ezer egynyári és évelő növény termesztésének, továbbá 15 ezer zöldségpalánta nevelésének helyet adó üvegházaink is. A mi gyakorlati oktatásunkhoz hasonló képzés, ilyen nagy területen, egyetlen hazai szakközépiskolában sem folyik. Kertészeti szakokon pedig csak nálunk lehet magyar nyelven tanulni. Több projekt kapcsán nagyon jól együttműködünk az önkormányzatokkal, így a komáromival is, amely a mi iskolánkat bízta meg az ottani virágágyások beültetésével. Tőlünk mindegyik szak végzősei megfelelő elméleti és gyakorlati tudás birtokában távoznak, amivel megállják a helyüket a munkaerőpiacon. Reméljük, hogy a nyílt nap javarészt nyolcadikos résztvevői közül sokan nálunk tanulnak majd tovább. Iskolánk elérhetőségei a következők: www.soskravany.edupage.org, sos@sos-kravany.sk, +421 357778119.

A távolabbról érkező diákok számára kollégiumot és mindenkinek étkeztetést is biztosítanak, valamint ingyenes tankönyveket és munkaruhákat – ez utóbbiakat az iskola mellett működő PRO SCHOLA ET IUVENTA polgári társulás jóvoltából.

A diákok közül ebben a tanévben az akkreditált programoknak köszönhetően Erdélyben a majdani asztalosok, az olaszországi Milánóban a dísznövénytermesztőnek tanulók, Görögországban pedig a jövendő szakácsok ingyenes Erasmus+-os szakmai gyakorlatot teljesítettek. Jövőre pedig a kertészetet tanulók Spanyolországban gyarapíthatják ismereteiket.

Két nyolcadikos pályaválasztót is mikrofonvégre kaptam. Birke Boglárka elmondta, hogy családjával a kelet-szlovákiai Bacskáról költözött Komáromba, ahol jelenleg az Eötvös Utcai Alapiskolába jár. – Engem legjobban a szakács szakma, illetve a vendéglátás vonz. Otthon az anyukámmal szívesen szoktam sütni, főzni. Mivel a tetszésemet nagyon elnyerte mindaz, amit itt láttam, valószínűleg ide jelentkezem majd. Örültem annak, hogy a konyhában részt vehettem a kalácskészítésben, és koktélokat is keverhettünk. Csodálatos ez a vadregényes környezet is, amit faluról származó gyerekként nagyon díjazok… A szintén eötvösös Kollár Kristóf még fontolgatja, hogy informatikát, számítógépes tervezést vagy agrár-digitalizációt tanuljon.

– Nagyon megtetszett ez az iskola, és a foglalkozásokat, a drónbemutatót is élveztem. Örömmel próbáltam ki az autóvezetői szimulátort, hiszen szeretném majd megszerezni a gépjármű-vezetői jogosítványt, amihez itt olcsóbban juthatnék hozzá, mint másutt. Érdemes volt eljönni a nyílt napra.

Nagy-Miskó Ildikó

Megjelent a Magyar7 2024/22.számában.

hirdetés