HAZA BELFÖLD Heger: Ukrajnának segítségre lesz szüksége a télen

Heger: Ukrajnának segítségre lesz szüksége a télen

466
hirdetés
illusztráció, Pixabay

Ukrajnának szüksége lesz ezen a télen szövetségesei szolidaritására és támogatására, hogy tavasszal nagyobb offenzívát indíthasson, és még több területét visszafoglalhassa az oroszoktól – jelentette ki Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök csütörtökön Bécsben, az Európai Néppárt (EPP) politikai csoportosulás képviselőinek találkozóján.
„Szlovákia a szomszédos Ukrajnából a háború elől menekülő anyák százezreinek és gyerekeiknek nyújtott menedéket, Ukrajnának pedig katonai, humanitárius és technikai segítséget nyújtunk” – mondta Heger. Hozzátette, mindenki láthatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mit okoz az ukránoknak – tönkreteszi az infrastruktúrájukat és az erőforrásaikat, az emberek pedig fagyoskodnak. Ezért a nyugati szövetségeseknek még jobban kell segíteniük Ukrajnát, hogy túlélje a telet.
Heger és Manfred Weber, az EPP német elnöke közös sajtótájékoztatót tartott, ahol Weber azt mondta, a szlovák miniszterelnök az egyik meghatározója annak, milyen legyen a néppárti politika.
A sajtótájékoztatón mindkét politikus válaszolt a schengeni övezet Horvátországot, Bulgáriát és Romániát érintő bővítésével kapcsolatos kérdésekre is. Szlovákia támogatja ezeknek az országoknak a felvételét a schengeni övezetbe, de Gerhard Karner osztrák belügyminiszter időközben bejelentette, hogy Ausztria megvétózza Románia és Bulgária csatlakozását.
A szlovák kormányfő szerint fontos, hogy feltárjuk a probléma gyökerét akkor, amikor növekszik az EU-ra nehezedő migrációs nyomás. Szerinte a schengeni külső határok megerősítése a megoldás. Szlovákia ezért helyesli a három ország schengeni övezethez csatlakozását, mert így a külső határok őrzését külföldi határőrökkel lehetne megerősíteni.
Heger hozzátette, tárgyalt a helyzetről Karl Nehammer osztrák kancellárral is. A menekültek olyan országokba próbálnak eljutni, ahol magas az életszínvonal. Szlovákia még csak most halad efelé, ezért csak tranzitország, nem pedig célország a migránsok számára – magyarázta a miniszterelnök.
Heger elmondta, úgy véli, a schengeni térség külső határai megerősítésének nem hosszú távú, hanem azonnali célnak kell lennie, hogy a schengeni tagállamoknak ne kelljen a jelenlegi helyzet hosszú távú következményeivel foglalkozniuk.

TASR

hirdetés
Previous articleIllegális bevándorlás – Meghosszabbította a cseh-szlovák határ ellenőrzését a Fiala-kormány
Next articleHagyományteremtő adventi műsoron vigadhattak a „selyés“ egyetemisták és a meghívott vendégek