HAZA BELFÖLD Hamis tanúzásért vádat emeltek Malina Hedvig ellen

Hamis tanúzásért vádat emeltek Malina Hedvig ellen

810
hirdetés
44993Vádat emelt a Főügyészség hamis tanúzásért Zsák Malina Hedvig ellen, azaz Hedvigre bírósági tárgyalás vár – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője.

„A Főügyészség ügyésze 2014. április 2-án vádat emelt Žák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás és eskü vádjában” – jelentette ki Predajňová, aki szerint a vádemelést a Nyitrai Járásbíróságra adták be.
„Jaromír Čižnár főügyész hivatalba lépése után kijelentette, hogy néhány több éve húzódó ügy lezárására törekszik. A Főügyészség új vezetése ezért maximális erőbedobással dolgozott Žák-Malina Hedvig bűnvádi eljárásának lezárásán is” – fogalmazott Predajňová hozzáfűzve, az előkészítő eljárás ebben az esetben nem egész nyolc hónappal a Főügyészség új vezetésének döntése után lezárult. Az ügyiratot múlt év augusztusától az eredeti ügyésztől elvették, és más ügyészhez utalták – fogalmazott a szóvivő.

Legalább gyermekeimet meg tudom védeni a szlovák igazságszolgáltatás erkölcsi posványától
Zsák Malina Hedvig szerint nem véletlen, hogy most javasolt ellene vádemelést a szlovákiai főügyészség, amely „már a látszatra sem adva”, nem sokkal az elnökválasztási kampány után postázta az erről szóló iratot.
Azok után, hogy 2006-ban Nyitrán a nyílt utcán megtámadták, majd nyolc éve a szlovák hatóságok minden lehetséges módon vegzálják, a vádemelésen már meg sem lepődött – írta Zsák Malina Hedvig az MTI-nek péntek délután küldött nyilatkozatában.
„Nagyon örülök – tette hozzá -, hogy ma magyar állampolgárként Magyarországon élhetek, és ha már magamat nem is, de legalább a gyermekeimet meg tudom védeni attól az erkölcsi posványtól, ami a mai szlovák igazságszolgáltatást és politikát jellemzi.”
Zsák Malina Hedvig családjával együtt február elején Szlovákiából Győrbe költözött, miután tavaly decemberben felvette a magyar állampolgárságot. A költözést azzal indokolta, hogy az ellene folytatott eljárás során ő és családja sorozatos meghurcoltatásnak volt kitéve.

dé, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleIdén is lesz retró számítógép kiállítás Komáromban!
Next articleElhunyt Szabó Gyula, a nemzet színésze