HAZA RÉGIÓ Hadak útján XXV. konferencia Komáromban

Hadak útján XXV. konferencia Komáromban

879
hirdetés

56843Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Komáromban október 19-22. között kerül megrendezésre a Duna Menti Múzeum Nádor utcai főépületében a Hadak útján – A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXV. vándorkonferenciája.

A szakmai találkozó szervezésében a Duna Menti Múzeumon kívül részt vett a Klapka György Múzeum és a Pro Museum Polgári Társulás. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Tudományos Akadémia Domus ösztöndíj, Nyitra megye, SzívTér Kastély Kultúrális Központ – Galéria, Kadar Borászok Társulata Nagycétény, Szlovák Régészeti Társulat, a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézet, Civil Régészeti Alap, Ásatárs Kft., Eurázsiai Összefogásért Alapítvány, Gulyás Bence, Hrala Gyula és a Múzeumbarátok Körének anyagi támogatásával valósul meg.

Az előzetes program szerint a konferencia első napján a megnyitó beszédek után 11 előadás hangzik el. A második nap folyamán 13 előadás, kísérleti régészet és annak kiértékelése, a komáromi erőd meglátogatása, illetve este az elmúlt 25 év értékelésére és fogadásra kerül sor. A harmadik napon 12 előadás, egy mesterkurzus hangzik el illetve bemutatásra kerül 11 poszter. A negyedik – utolsó – napon az előzetes program szerint 7 előadás hangzik el. Az előadások után a konferencia kiértékelése és zárszava következik. A bővebb programot megtekinthetik eseménynaptárunkban.

A négy nap alatt előreláthatón összesen 43 előadás hangzik el, 11 poszter kerül bemutatásra. Az előadások a római kortól, a kora középkorig terjedő időszakot ölelik fel. A konferenciát szintén színesítik a Kultúrpalotában megtekinthető időszaki kiállítás, amely az Avarok és szlávok a Dunától északra címet viseli. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A szakmai találkozó részteles programja elolvasható az Eseménynaptárunkban ITT>>>.

ML, Felvidék.ma
Fotó: panoramio.com

hirdetés
Previous articleKerítést kell építeni Németország határára a német rendőrszakszervezet vezetője szerint
Next articleMár nem a víz az úr!