HAZA BŰNÜGY Gyilkossági kísérlet a komáromi vasútállomáson

Gyilkossági kísérlet a komáromi vasútállomáson

938
hirdetés

Pénteken a késő esti órákban drámai esemény helyszíne volt a komáromi vasútállomás. Fél tizenegy körül ismeretlen személy lépett oda egy 26 éves férfihoz és minden előzmény nélkül ököllel az arcába sújtott. Ezt követően a sértettet egy körülbelül 7 centiméter hosszú pengéjű konyhakéssel legalább hatszor megszúrta. A késszúrások a fejét, a nyakát, a mellkasát és a hasát érték.


A sérült férfit ellátó orvos szerint 28 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Támadója elmenekült a helyszínről. A Komáromi Járási Rendőr-főkapitányság nyomozóinak azonban annak ellenére, hogy az esetnek nem volt szemtanúja, néhány órával a bejelentést követően sikerült felderíteniük az ügy körülményeit és letartóztatni az elkövetéssel gyanúsítható férfit.
A 22 éves gútai fiatalembert így már szombaton kihallgatták és gyilkossági kísérlet miatt eljárást indítottak ellene. Az ügyész indítványozta a késelő előzetes letartóztatásba helyezését. Azt, hogy mi volt a támadó indítéka, még nem sikerült kideríteni, az elkövető és a sértett között ugyanis nem volt semmilyen kapcsolat, a támadó véletlenszerűen választhatta ki áldozatát.
Az ügy további körülményeinek felderítése érdekében folytatódik a nyomozás.

Forrás: Polícia SR – Nitriansky kraj facebook oldala

(N.Zs.)

hirdetés
Previous articleBombariadó volt I. Matovič házában, az esetet a rendőrség vizsgálja
Next articleKétfelvonásos „hetvenkedés“ a Komáromi Jókai Színházban