HAZA RÉGIÓ Gútai diákok tudás- és élménygyarapítása egy Erasmus+ diákcsereprogramban

Gútai diákok tudás- és élménygyarapítása egy Erasmus+ diákcsereprogramban

467
hirdetés

A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont a sikeres pályázatának köszönhetően, a 2020/2021-es tanév elejétől 2023. május 12-ig, spanyol, olasz, lengyel, szerb és török iskolákkal együtt bekapcsolódott az Erasmus+ Stratégiai partnerségek nemzetközi programba. A klímaváltozás hatása kulturális örökségünkre című projekt során azt vizsgálták, miként hat a klímaváltozás a partnerországok kulturális örökségére, s ezen iskolák hogyan vehetnek részt e kulturális emlékhelyek, épületek, természetvédelmi övezetek megőrzésében.

Pihenget a gútai csapat az Aljafería-palotánál

„Az eredetileg 2 évesre tervezett, angol nyelvű projekt a járványhelyzet miatt 3 évig tartott. Annak keretében az érintett országokban hatnapos projekttalálkozókra került sor, ahol a diákok projektfoglalkozásokon vettek részt, illetve megismerkedtek a környék kulturális örökségéhez tartozó emlékekkel, épületekkel, természeti szépségekkel.

„A gútai intézmény felső tagozatos diákjai közül harmincan lehettek részesei e diákcsereprogramnak, s a külföldi találkozók mindegyikén más-más hat diák és két kísérő pedagógus képviselte a Felvidéket, valamint egyszer mi szerveztünk programot és projektfoglalkozásokat a többieknek”

– tájékoztatta a Ma7-et Galo Lukács Tímea pedagógus, e projekt hazai koordinátora.

Közös fotózkodás Alfaro város székesegyháza előtt

Megtudtuk, hogy az elszállásolás mindenütt diákszállóban, szállodában vagy vendégcsaládoknál történt, ami kiváló alkalmat nyújtott a nyelvgyakorlásra. A diákok külföldi útjának költségeit (szállás, vonat- vagy repülőjegy, biztosítás, étkezés, belépőhelyek, oktatási segédanyagok) teljes mértékben az Európai Unió fedezte, sőt, a diákok zsebpénzt is kaptak a hat napra, vagyis a projektben való részvétel a diákok számára teljesen ingyenes volt.

Hangsúlyozta: a projekttevékenységek beépültek a partneriskolák tantervébe, miközben az abban érintett tantárgyak a következők voltak: biológia, kémia, földrajz, angol nyelv, technika, történelem, képzőművészeti nevelés és informatika.

Fel, alkalmi torreádorok…!

„A diákok havonta különféle témaköröket (megújuló energiaforrások, pazarlásmentes fogyasztás,  energiatakarékosság stb.) jártak körül a tanórákon, s a megszerzett ismeretekből angolul prezentációt készítettek, majd a kutatási eredményeiket videókonferencia keretén belül mutatták be a külföldi diáktársaiknak.

„Tanáraik vezetésével feltérképezték a kulturális örökséghez tartozó emlékműveket, épületeket és természeti övezeteket,  majd azok fenntartóival akciótervet dolgoztak ki arra vonatkozólag, miként tudnának a későbbiekben, további diákokkal együtt, aktívan részt venni kulturális örökségünk megőrzésében”

– magyarázta.

Továbbá heti két órában Erasmus+ szakkört látogattak, ahol a nemzetközi projekttalálkozóra készültek: előadást készítettek a projekthét témájához kapcsolódva, videókonferencián vettek részt, valamint az adott partnerország kultúrájával és nyelvével ismerkedtek. Majd az eTwinning európai oktatási portálon tették közzé projektmunkáikat, és ezen a platformon, angol nyelven álltak kapcsolatban a külföldi diáktársaikkal.

A résztvevő diákcsoportok az Aljafería-palota előtt

E projekt további hozadéka volt, hogy a környezettudatosságra és a fenntarthatóságra törekvés megjelent az iskolai környezetben is.

„Az iskolánk területén elhelyezett szelektív hulladékgyűjtők, komposztáló ládák és esővízgyűjtő tartályok elősegítik az ökológiai szemléletű gondolkodás kialakítását. A diákok bekapcsolódtak a környezetvédelemmel kapcsolatos iskolai és városi rendezvényekbe (pl.: a víz világnapja), a pedagógusok közül pedig többen részt vettek a Fenntarthatósági témahét elnevezésű, budapesti továbbképzésen. Ott olyan innovatív, komplex tanulásszervezési módszereket (pl. témanap, projektmódszer) sajátítottak el, amelyek a diákok saját élményein és tapasztalatain alapuló, újszerű ismeretszerzését támogatják” – fejtette ki a továbbiakban.

Látták az Európában egyedülálló Bardenas Reales félsivatagot is

Kiemelte: mindez hozzájárult a diákok környezettudatos magatartása és életvitele kialakításához annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen a környezeti válság elmélyülésének megakadályozására és a környezettel való harmonikus együttélés fontosságának tudatosítására.

Ráadásul az ifik egy könyvecskét is elkészítettek, amely hasznos, gyakorlati tanácsokat  tartalmaz arra nézve, miként csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat a mindennapunkban.

Galo Lukács Tímea végül elmondta: a projekt záróakkordjaként öt gútai Erasmus+ diák vele és Tóth Árpád iskolaigazgatóval együtt május  7-12. között részt vehetett a spanyolországi Alfaróban megrendezett VI. nemzetközi projekttalálkozón, ahol a város polgármestere is fogadta őket. Igazi spanyol specialitásokat kóstolgathattak, s ajándékot is kaptak. A projektfoglalkozások keretén belül pedig nemzetközi csapatokban posztert készítettek az energiaspórolás lehetséges módjairól és a megújuló energiaforrásokról.

A San Miguel–székesegyház Európa egyik legnagyobb gólyakolóniájával
„Ennyi aktivitás után nem gondoltuk, hogy a nap fénypontja még hátravan! Késő délután ellátogattunk a San Miguel–székesegyházba, amely impozáns méreteivel magában is építészeti műremek, viszont a látvány, amely elénk tárult, lélegzetelállító volt! A templom tetején kb. 100 fészekben több száz gólya fészkelt, ugyanis itt található Európa egyik legnagyobb gólyakolóniája. Megtudtuk, hogy egy gólyafészek 400 kilót is nyomhat, ezért a fészkeket magasba emelkedő vaskosarakra erősítették, hogy nem omoljon be a templom teteje a rengeteg fészektől”

– idézte fel a felettébb különös látványt.

A projektfoglalkozások mellett rengeteget kirándultak, többek között ellátogattak Zaragozába, Aragónia fővárosába és a La Rioja régió központjába, Logroñóba, amelyen keresztülhalad a Santiago de Compostelába tartó ősrégi Szent Jakab-zarándokút. Több múzeumon, székesegyházon, palotán, régészeti lelőhelyeken, szőlőhegyeken és olajfa – ültetvényeken kívül a zöld projekttémához kapcsolódva megtekintették a festői szépségű Los Sotos nemzeti parkot és az Európában egyedülálló Bardenas Reales félsivatagot is.

A búcsúvacsorával egybekötött záróceremónia során megkapták az Erasmus+ okleveleiket, a házigazdáik pedig óriási Erasmus+ tortával lepték meg őket. Mindezért hálásak a program megvalósulását lehetővé tevő EU-nak és az ottani kedves házigazdáiknak.

Záróceremónia az oklevelek átadásával

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

Fotók:  Gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont
hirdetés
Previous articleTervezett újdonságokról és különféle támogatásokról is döntöttek Nyitrán
Next articleKilép a Most-Híd-platform az Aliancia-Szövetségből