HAZA DUNATÁJ Gondolatok egy emléknap kapcsán

Gondolatok egy emléknap kapcsán

935
hirdetés

Ismét eltelt egy év, és ismét volt egy emléknap. Április 12-én a kitelepítettekre, az ártatlanul meghurcoltakra emlékeznek a magyar Országgyűlés két évvel ezelőtti határozata alapján. Ezúttal is voltak megemlékezések, elhangzottak beszédek és nyilatkozatok, ám érdemben ismét nem történt semmi.
A kollektív bűnösség égbekiáltóan ostoba és igazságtalan elve alapján ártatlanul kisemmizett és kitelepített, vagy éppen modernkori rabszolgamunkára Csehországba hurcolt magyaroknak a mai napig sem szolgáltatott igazságot senki, még csak gesztusértékű bocsánatkérésben sem volt részük, mint a németeknek. Szomorú, hogy a magyarság egységét szétziláló, s a szlovák hatalommal vígan bratyizó, magát magyar-szlovák vegyes pártnak tituláló Most-Híd az időközben polgárivá módosult „egyetértés” álcája alatt a szlovák fél „érzékenységét” tiszteletben tartva semmilyen szinten nem szorgalmazza a kényes téma napirendre kerülését. Hogyan is tenné, amikor vezérének nyilatkozata alapján pártját további szlovák tagok megnyerésével kívánja erősíteni. Lelke rajta. Ezen a tényen azonban az egyre fogyatkozó szlovákiai magyarságnak kéne okosan elgondolkodnia, akár az emléknap, akár „kollektív bűnös” sorsunk jelenlegi alakulása kapcsán!
-nkzs-

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleMenekülés a börtönbe?
Next articleCsak a kilencedikeseket engedné Čaplovič a kétnyelvű gimnáziumokba