HAZA KULTÚRA Gombaszög 2018 – Elindult a bérletek árusítása

Gombaszög 2018 – Elindult a bérletek árusítása

1582
hirdetés

Aki még idén felkeresi Gombaszög honlapját, 30 euróért vehet jegyet a fa alá. A 2018-as évben nem egy kedvezményezett járás lakói, hanem Gombaszög kilencvenedik születésnapja alkalmából az 1990 előtt születettek kapnak ingyen hetibérletet.

Felvidék legnagyobb fesztiválja és szabadegyeteme 2018-ban július 16-án nyitja meg kapuit, majdnem pontosan kilencven évvel azután, hogy 1928-ban az első magyar ifjúsági találkozó ugyanitt kezdetét vette. A kilenc évtized alatt számos formában és különböző néven futó események apropóján találkoztak nyaranta a felvidéki fiatalok, és ugyan kimaradt néhány év a világháború vagy épp az altuális rendszernek nem tetsző hangok miatt, a rendezvény újjá tudott születni, az eredeti célok megtartásával: együtt kikapcsolódni, művelődni és fesztiválozni. A táborok helyszíne is több régiót bejárt, míg 2016-ban költözött vissza újra oda, ahonnan elindult: Gombaszögre.

A kilencvenedik évforduló alkalmából ingyenes hetibérletet kapnak mindazok, akik 1990 előtt születtek, és regisztrálnak a tábor honlapján július 13-ig.  Ők, hasonlóan a többi táborozóhoz, szintén az online felületen vehetnek sátorjegyet, illetve foglalhatnak helyet a partibuszra. A táborozók visszajelzései alapján a szervezők változtattak a tábori konyha rendszerén, és az eddig előre váltható Lecsópasz helyett a résztvevők ezentúl a helyszínen választhatnak a színesebb, de továbbra is pénztárcabarát reggeli és estebédi menükből.

A gombaszögi kemping az idei évben egy medencével, strandröplapdapályával és a völgy történelmi és természeti örökségét bemutató tanösvénnyel bővült, mindemellett pedig a szervezők feltártak egy, a 12. századtól használt kőfejtőt, amelyben a tábor alatt alternatív zenei színpadot rendeztek be. Jövőre tovább bővül a helyszín, és megszépül az ősszel megvásárolt pálos monostor romjainak környezete. A szervezők a tavasz folyamán is meghirdetik a soron következő gombabrigádokat, amelyekre minden segítőt szívesen várnak, és amelyek által a gombaszögi kemping valóban a felvidéki magyar közösség második otthonává válik.

A 2018-as Gombaszögön több zenei stílust felsorakoztató koncertek, közéleti, politikai és irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók és színházi előadások várják a jövő táborlakóit. Abba pedig, hogy a következő nyáron ki zenélhet majd Gombaszög színpadán, maguk a  táborozók is beleszólhatnak. Hamarosan ugyanis indul egy online szavazás arról, hogy 2018-ban mely zenekarok lépjenek fel a rendezvényen.

Érdemes tehát időben jegyet venni, és követni a tábor honlapját és Gombaszög hivatalos Facebook-oldalát!

 

(gnyt,szh)

hirdetés