Kezdőlap RÉGIÓ Gergely István: Magyarként a haza nekem ma is Komárom

Gergely István: Magyarként a haza nekem ma is Komárom

159
MEGOSZTÁS

57274Telt házat vonzott a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Gergely István beszélgetése, amelyre a november 5-én került sor Karván, a Hídverő Olimpiai Baráti Kör meghívásaként.

Az aktív játéktól 2014-ben végleg visszavonult, kitűnő kapuvédő jelenleg három munkakört is betölt. Ő a magyar férfi vízilabda válogatott csapatvezetője, a válogatott kapusok edzője és nem utolsósorban a Honvéd-Racionet OB I-es vízilabda csapatának igazgatója. A 202 centiméterre nőtt egykori hálóőr a beszélgetés során többször is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az embernek mindig legyenek céljai azok után, hogy felmérte saját lehetőségeit.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy ma ugyanolyan embernek tartom magamat, mint amikor édesanyám parancsára elkezdtem vízilabdázni” – mondta előjáróban. „Annak idején édesanyánk – mivel apa nélkül nőttünk fel – fontosnak tartotta, hogy le legyenek kötve az energiáink, ezért öcsémmel együtt beadott Komáromban egy úszótanfolyamra, ahonnan azután átkerültünk a vízilabdázókhoz. Megvallom, semmi kedvem nem volt az egészhez, a monoton programsorhoz, amely az iskola, edzés, meccs háromszögben zajlott. Más kérdés, hogy szerettem volna valamilyen területen kiemelkedni és ez a lehetőség végül mégis a vízilabdában adatott meg nekem.”

A Dunaszerdahelyen született, Komáromban és a közeli, Szilas nevű faluban felnőtt, későbbi bajnok a munka szerepének fontosságára ismételten visszatért.

„Akkoriban még inkább csak éreztem, az évek során mind jobban tudatosult is bennem, hogy mindig csak az elvégzett munka eredménye hoz gyümölcsöt! Már diákéveimben sem derogált semmiféle munka elvégzése, mert tudtam, hogy csak úgy érvényesülhetek, ha mindig többet és többet teljesítek. Csak úgy kerülhettem be például a szlovák válogatottba, ha a riválisaimnál egyértelműen többet produkáltam. Mindmáig nagyon hiszek a munkában és meggyőződéssel vallom, hogy ki-ki a maga területén, ha elvégzi azt, az előbb vagy utóbb, de eléri azt, amiért akár hosszú éveken át dolgozott.

Az 1976-ban született Gergely István nagyon hamar a válogatott fókuszába került. 1994-ben tagja volt a junior világbajnokságon bronzérmes szlovák válogatottnak. Húszas évei elején már nemzetközi karriert futott be, hiszen többek között megfordult az olasz és a spanyol bajnokságban is. Százharminc válogatottsággal a háta mögött, egy véletlen találkozást követően került Magyarországra.

„Megkeresett Kovács István, nem lenne-e kedvem Magyarországon játszani. Mivel én még úgy tudtam, hogy az akkor már lefelé tartó Újpest edzője, ahhoz pedig nem volt kedvem, hogy egy alsóházi csapatban küszködjek, ezért köszönettel lemondtam az ajánlatot. Röviddel később tudtam meg, hogy „Kokó” már nem az Újpest, hanem a sokkal acélosabb Honvéd szakvezetője. Ezért felhívtam és kértem, hogy az előző beszélgetést nullázzuk le. Ez megtörtént, én pedig az attól az évtől a hat bajnokságot és BL-győzelmet is elért Honvéd játékosa lettem.” Talán természetes, hogy a magyar válogatottban is hamarosan bemutatkozhatott.

„2003-ban már tagja lehettem a világbajnoki címet szerzett magyar együttesnek. 2004-ben, Athénban pedig az olimpiai bajnoki címet is sikerült megszereznünk. Egyébként mindig én voltam a második számú kapus Szécsi Zoli mellett, akivel igen jól kiegészítettük egymást. Életem legnagyobb sportélmények a pekingi olimpia elődöntőjében, a Montenegró ellen játszott meccset tartom. A harmadik negyedben 6-3-as, vereséget ígérő részeredménynél küldött a vízbe Kemény Dénes, ahol azután az első, bekapott gólt követően védések sorát mutattam be, s végül megnyertük a már vesztésre álló ütközetet.”

Bár a számítógépes statisztikák szerint a legeredményesebb kapuvédő volt, mégsem került be a Londonra készülődő keret öt kapusa közé.

„Mindig is szerettem a felelős döntéseket, s ez alkalommal is azt a lépést tettem meg, amit ma is tennék hasonló esetben. Kétszeres olimpiai bajnokként, jó formában nem volt kedvem ahhoz, hogy hátha bekerülök alaphangulatban gyötörjem magamat. Elszerződtem Máltára, ahol volt egy szép nyaram, az angol nyelvtudásomat is fejleszthettem. Ez éppen így volt jól, ahogy történt.”
Visszavonulását követően Benedek Tiborral dolgozhat együtt a válogatottban, a Honvéd-Racionetnél is bőven van tennivalója.

„Rafael Aquilar spanyol edzőtől tanultam a legtöbbet, ő valóban képes volt minden egyes játékossal hangot érteni, ami óriási dolog. Ma sem lepődök meg, ha egy adott cél érdekében másoknál többet kell teljesítenem, ez a kényszer visz előre a folyamatosan meglévő és újratermelődő céljaim elérésében. Ebben sokat segít a rendszeres sportolás, amire bárhol vagyok, mindenkit bíztatok. Csak egy dolog nem változott az életemben. Ez pedig az, hogy magyar vagyok és a haza nekem mindig Komáromot jelenti.”

Jocha Károly, Felvidék.ma

hirdetés