HAZA BELFÖLD Gašparovič: Szlovákiának stratégiai érdeke a jó viszony Magyarországgal

Gašparovič: Szlovákiának stratégiai érdeke a jó viszony Magyarországgal

711
hirdetés

Szlovákiának stratégiai érdeke a baráti, a kiszámítható szomszédsági és a megbízható partneri viszony Magyarországgal – szögezte le Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök abban a levelében, amelyben magyar partnerének, Áder János köztársasági elnöknek mondott köszönetet a magyarországi vendéglátásért.

    Gasparovic február 19-én és 20-án volt Áder János vendége. Személyében kilenc év után első ízben tett szlovák államfő hivatalos látogatást Magyarországon.
 “Meggyőződésem, hogy budapesti tárgyalásaink teret nyitottak az állampolgárainkat szolgáló szlovák-magyar együttműködés előtt” – írta Gasparovic.
 A levél teljes szövegét csütörtökön hozták nyilvánosságra a szlovák államfő honlapján.
    Gasparovic kifejtette: a magyar államfővel és a kormányfővel folytatott megbeszélései újfent megerősítették azon meggyőződését, hogy a jószomszédi kapcsolatok és a két ország korrekt együttműködése minden közös érdeklődésre számot tartó területen “csak a nyitott, tárgyilagos és konstruktív párbeszéd alapján lehetséges”. Hozzátette: “Örülök, hogy tárgyalásainkkal éppen az ilyen minőségű párbeszédet és együttműködést erősítettük”.
    Levele végén Gasparovic hivatalos szlovákiai látogatásra hívta meg a magyar köztársasági elnököt. A látogatás időpontját diplomáciai úton rögzítik.

MTI

hirdetés
Previous articleHarrach: érthetetlen a Nyitra megyei közgyűlés Ipoly-hídról szóló döntése
Next articleMunkálatok a szőlőben