HAZA HÍR-MIX Futás a jövőért – elkezdődtek a XVIII. Komáromi Egyetemi Napok

Futás a jövőért – elkezdődtek a XVIII. Komáromi Egyetemi Napok

635
hirdetés

Május 2-től négy napon át „áll a bál” a Selye János Egyetemen, ahol a közösségépítő sport és művészeti jellegű programoknak, valamint a szórakoztató ismeretgyarapításnak jut a főszerep. A XVIII. Komáromi Egyetemi Napok nyitányaként kedden újra megvalósult a Futás a jövőért rendezvény, amelyen az egyetemistákkal együtt futottak a magyar óvodások, alap- és középiskolások. Hangsúlyozva, a Felvidéken az óvodától a diplomaszerzésig élni lehet és kell az anyanyelven való oktatás-nevelés lehetőségével.

A felvidéki magyar jövőért futottak…

Az akciót az SJE vezetésének támogatásával szervező Hallgatói Önkormányzat a „fordított stafétafutást” úgy bonyolította le, hogy az egyetemisták a Sirály Kollégiumnál rajtoltak, majd az Eötvös utca elejéről a középiskolások, az uszodától az alapiskolások, a Nádor utca elejétől pedig az óvodások is csatlakoztak a futók egyre népesebb táborához.

Futás utáni pihengetés a Zichy-udvarban

Ők az előző években közösen szoktak megérkezni a Klapka térre, de mivel ott még folytak a tegnap éjjel véget ért Komáromi Napok utózöngéi, rakodtak az árusok, ez alkalommal a Zichy-udvarban volt a célpontjuk. A lelkesedésüket is mutatja, hogy a tervezettnél negyed órával hamarabb tették meg az életkorukkal arányosan csökkenő távokat.

A célban először Mészáros János HÖK-elnök üdvözölte a futókat

A célban először Mészáros János HÖK-elnök üdvözölte a futókat, kiemelve szándékukat: az anyanyelvi nevelés-oktatás fontosságának népszerűsítését. Miután a népes futócsapatnak megköszönte a részvételüket, átadta a szót Bukor Józsefnek, az SJE általános rektor-helyettesének.

Bukor József: „Mi, mindnyájan vállaljuk azt, hogy magyar óvodába, iskolába jár(t)unk…”

„Öröm látni e sok mosolygós fiatalt, s köszönöm szépen a HÖK elnökének és tagjainak azt, hogy ezt a hagyományos rendezvényt újból megszervezték! Való igaz, hogy a több korosztályhoz tartozó gyerekek, fiatalok maguk a jövő. Mi, mindnyájan vállaljuk azt, hogy magyar óvodába, iskolába jár(t)unk – járunk, és szeretnék, hogy ez a jövőben is így maradjon, a mi gyermekeink is magyar oktatási-nevelési intézményekbe járhassanak. Annak is örülök, hogy Komárom polgármestere nagyon közel áll a sporthoz, és a tegnapi Észak- és Dél-Komárom közti futás után még bírta erővel, s ma beállt e fiatalok közé” – hangzott el Bukor József beszédében.

Kicsik és nagyok jól megfértek egymás mellett

Végül Keszegh Béla polgármester szólt a jelenlevőkhöz: „E futás nem csak azt mutatja meg, hogy szeretünk sportolni – mozogni, hanem azt is: Komárom az a város, ahol tényleg az óvodától az egyetem elvégzéséig lehet magyar nyelvan tanulni. Ez egy jelképes dolog, amely során a legjobban tudjátok kibontakoztatni, megmutatni a tehetségeteket”. Kiemelte az ovisok futás terén féktelen örömmel nyújtott teljesítményét, az egyetemistáknak pedig azt kívánta, hogy rendszeresen fussanak, mert a leghosszabb távon többen fáradékonynak bizonyultak…

Keszegh Béla: „Éljetek a városban meglevő sportolási lehetőségekkel is…!”

„Mindnyájatoknak azt kívánom, hogy rendszeresen mozogjatok sokat még akkor is, ha kényelmesebb üldögélni a laptopok mellett! A testmozgással, a legalább heti kétszeri kocogással ugyanis sokat tudtuk tenni a saját egészségetekért. Éljetek a városban meglevő sportolási lehetőségekkel is, amelyek során akár egész élertre szóló, új ismeretségek születhetnek! Minden hallgatónak nagyon kellemes, tartalmas KEN-t kívánok! Hajrá Komárom, hajrá diákok, hajrá jövő generációja! Bízom abban, hogy tényleg a szebb jövőt jelentitek, és még nagyon sokszor találkozunk egymással!” – fogalmazott a városvezető.

Taps járt a futást záró beszédekért

A rendezvény, amely során lehetőség nyílt Futás a jövőért póló vásárlására, közös fotózkodással zárult.

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleEgy újabb teszt is megerősítette a Szlovákiában vizsgált ukrán gabona egészségre káros növényvédőszer-tartalmát
Next articleA lakosság 60 százaléka nem tudja, mi a kamatláb