Kezdőlap DUNATÁJ Fürkésszünk együtt: Halak

Fürkésszünk együtt: Halak

200
MEGOSZTÁS

Obrázok1E hét végén sétáljunk egyet a Holt-Vág körül, amelynek legendáriumába többek között beletartoznak az óriásharcsákról szóló hihető, olykor pedig alaposan kiszínezett jópofa történetek. Ám, amint azt a július eleji hatalmas harcsa elejtése is bizonyítani látszik, nem teljesen alaptalanok ezek a történetek. Mesélték többek között, hogy egy alkalommal, amikor a könnyűbúvárok szokásos gyakorló merüléseik egyikét végezték, a fenéken arra lettek figyelmesek, hogy valami hatalmas, sötét test átvonuló árnyéka vetül rájuk. Azt gondolták, hogy bizonyára csónak halad át a fejük felett, ám amikor felpillantottak, látták, hogy nem az volt, hanem egy lomhán úszó, valószínűleg pihenésében megzavart hatalmas harcsa…

Jómagam még emlékszem azokra az időkre, amikor a Holt-Vágról egy szűk, de átjárható csatornán át ki lehetett jutni a Vág-Dunára, ahol hétvégenként – némi kis túlzással – olyan sűrűn közlekedtek a csónakok, motorcsónakok, kajakok, kenuk és mindenféle rendű és rangú vízi alkalmatosságok, mint vasárnapi nagymise után a Nádor utcán az emberek. A közeli Gólya csárdában, ahová majdnem a küszöbig vízen el lehetett jutni, szólt a cigányzene, s az árnyékos fák alatt olyan halételeket szolgáltak fel, hogy rágondolva még hatvan év után is öszecsordul a Obrázok3nyál az ember szájában. Hal éppenséggel ma is akad a horogra, de a kátrány- és fenolszármazékokra, meg a mai halak szervezetében lerakódott egyéb vegyszerekre gondolva ma már a Vágból, Dunából kifogott hal láttán ezt nem mondhatom el. A Tiszáról járta régen a mondás, hogy annak kétharmad része vízből, egyharmada pedig halból áll. Ha nem is ekkora, de több mint fél évszázada hasonló halbőség volt vizeinkben is, ahol belegázolva a mederbe, helyenként akár lyukas kosárral is lehetett halat fogni. A háború után, amikor mindenütt szanaszét hevertek a robbanószerek, a komáromi sihederek gyakran kézigránáttal halásztak. Volt, aki a fél kezével fizetett a veszélyes és nem éppen szabályosObrázok2 halászatért. A régi idők emlékei között kutatva eszembe jut például, hogy közvetlenül a háború befejezése utáni években egy nyári napon olyan hatalmas halat szállítottak kocsin a városháza mellett megnyílt Ryba halüzletbe, hogy a farka lelógott a kövezetre. Ha nem tudnám, hogy akkor a
vizák a Vaskapu szabályozása miatt már képtelenek voltak íváskor felúszni a Dunán, azt hinném, hogy vizát láttam. De akár az is lehetett, mert vizát a múlt század nyolcvanas éveinek a közepén még fogtak Mohács környékén. A háború után hosszú ideig az uszoda a Kis-Duna szigeti partján volt, düledező épülete még ma is látható. Az uszodába menet, vagy onnan jövet mindahányszor megálltunk a kishíd (nagyjából a mai csapóhíd tájékán állt) közepén, s a hídkorlátba kapaszkodva bámultunk alá a Kis-Duna medrébe, ahol a kristálytiszta vízben halak százai úszkáltak. Ilyen látványért ma már belépti díjat kell fizetnünk és Budapestre kell utaznunk a Tropikáriumba. De maradjunk még a Holt-Vágon. Halat fényképezni szákban, vagy horogvégen bizonyára öröm, de nem művészet. Nem úgy lencsevégre ejteni természetes közegében, a vízben. Hogy ezt csak búvárfelszereléssel a víz alatt tehetjük meg? Nem. Bizonyítéka ennek a mellékelt néhány fénykép is, amelyeket a Holt-Vágon készítettem. Elkészítésükre a legalkalmasabb időszak májusban van, amikor a sekély és tiszta part menti vízben a felszínhez közel napoznak és ívnak a halak. Fontos a kedvező napállás is, hogy ne, vagy a legkevésbé csillogjon a víztükör. Egy jobb teleobjektívnak mindenképpen nagy hasznát vehetjük. Aki kedvet kapott hozzá, próbálkozzon vele…

Németh István

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés