Kezdőlap HÍR-MIX Folytatódik a járdák felújítása

Folytatódik a járdák felújítása

181
MEGOSZTÁS

Az idén is folytatódik a városi tulajdonú járdák felújítása Komáromban. A javításokat 2016-ban indították és folytatták az elkövetkező években. Ebben az évben a város a lakossági kéréseket és a közműszolgáltatók terveit figyelembe véve a jóváhagyott 150 000 eurós költségvetésből a következő utcákon újít meg egyes járdaszakaszokat:

 

–        Petőfi utca (a színház körül és a víztoronynál)

–        Király püspök utca (az Ispotály utcától egy szakasz)

–        Béke utca (az iskola előtt)

–        E.BLukáč utca (a KOMVak épületétől a központ irányába)

–        Lehár utca (Danubius felőli oldal)

–        Nádor utca (a pékségtől a Polgár utcáig)

–        Belső körút (Mély utca és Rákóczi utca között)

 

„A rossz állapotban lévő, megrongálódott városi tulajdonú járdaszakaszok rendbe hozását továbbra is prioritásként kezeli a város. A javítási munkák mellett az akadálymentesítés is sok helyen megvalósul.” – mondtaKeszegh Béla polgármester.

 

A Nádor utcán (a hídtól a Fürdő utcáig mindkét oldalon) és a Duna rakpartján (Lehár utcától a Villanytelepi útig, a belváros felőli oldalon), földalatti gázvezeték csere van betervezve, aminek kivitelezését 2020-2021-re jósolják, így ezen okból kifolyólag az említett járdaszakaszok javítása csak ezután lesz esedékes. A járdafelújítás további folytatásához a képviselők már elfogadtak egy listát, amely a következő évek költségvetésének a függvénye. Az ehhez kötődő előkészületi munkák – dokumentációk előkészítése, egyeztetés a közműhálózat kezelőivel – már elkezdődtek. Ez a következő szakaszokat érinti:

 

–        Kossuth tér (Thaly Kálmán utcától a Damjanich utcáig)

–        Határőr utca (az alapiskola felőli oldalon)

–        Határőr utca (a bíróság előtt)

–        Nap utca (a Munka utcától a Nádas utcáig)

–        Nap utca (a Nádas utcától az Augusztus 29. utcáig)

–        Kereszt utca (Őrsújfalusi városrész).

 

A város kezelésébe 67 kilométer járdaszakasz tartozik.

 

kvh

hirdetés