Kezdőlap HÍR-MIX Folytatódik a járdák felújítása Komáromban

Folytatódik a járdák felújítása Komáromban

175
MEGOSZTÁS

Az idei évben 150 ezer euró értékben folytatódik a járda-felújítási program. Tavaly közel egy kilométeres összefüggő szakasz került felújításra kilenc különböző helyen, az idei évben további nyolc helyen lehet felújítás.

A képviselő testület legutóbbi ülésén pontosította azon helyek listáját, ahol idén megvalósul az összefüggő járdaszakaszok felújítása. A költségvetésben erre a célra 150 ezer euró áll rendelkezésre, a végleges lista közbeszerzés befejezése után lesz teljes. Az önkormányzat ülésén Keszegh Béla polgármester elmondta, hogy az előkészítés során fontos szempont volt, hogy a város több területén valósuljon meg felújítás, idén először két külterület – Őrsújfalu és Kava – is szerepel a listán. A négy éve induló program keretén belül évente jelentős szakaszok kerülnek felújításra, de még mindig sok a teendő, hiszen a város 67 kilométernyi járdaszakaszról gondoskodik. Az önkormányzat elképzelése szerint a következő években folytatódik a felújítási program.

A jóváhagyott tervezett járdaszakaszok listája:

Az őrsújfalui kultúrház előtti tér/járda 175 m2
A kavai kultúrház előtti és melletti tér/járda 164 m2
A Komenský-Rákóczi utcák kereszteződése 75 m2
A korábbi Prior melletti kereszteződése 317 m2
A Štefánik park melletti járdaszakasz 131 m2
Tó utca, a Csokonai szobortól a sarki bolt irányába 115 m2
Átkötő járda a Bástya lakótelepen 60 m2
5 különböző összefüggő szakasz az Eötvös utcán 1065 m2

 

komarno.sk

kép: pixabay.com

hirdetés