HAZA vélemény Földrengés vár a szlovák politikára, ha Fico lesz az új államfő

Földrengés vár a szlovák politikára, ha Fico lesz az új államfő

672
hirdetés

Földrengés vár a szlovák politikai színtérre, ha beteljesülnek az előrejelzések és valóban Robert Fico jelenlegi kormányfő lesz az új köztársasági elnök – véli pénteki jegyzetében a Lidové Noviny című cseh napilap.

A március 15-i szlovák elnökválasztás jelöltjeinek csütörtök éjfélig kellett leadniuk a bejegyeztetésükhöz szükséges támogató aláírásokat, s az egybehangzó felmérések szerint Robert Fico a két hónap múlva esedékes választás legnagyobb esélyese.
A cseh konzervatív újság emlékeztet: a közvetlen elnökválasztást Szlovákiában is csak szükségmegoldásként vezették be 1999-ben, s a szlovák államfő jogkörei még gyengébbek mint a cseh államfőé.
Ha azonban Fico váltja fel Ivan Gasparovicot az elnöki tisztségben, „drámai módon megbomolhat” az eddigi politikai egyensúly, s a hagyományosan gyenge elnök helyére „rendkívül erős politikus” lép, aki maga mögött tudja a kormányt és a pártja (Smer) által uralt parlamentet.
A hatalom súlypontja az elnökre helyeződhet át, ha lojális pártember lesz az új kormányfő, ami nagyon valószínű. Ha ellenzéki politikus kerülne a kormányfői székbe, hatalmi harc lenne várható. Fico pozícióját az elnökválasztás számára nagyon kedvező eredménye is megerősítheti, hiszen ma még azt sem lehet megjósolni, ki kerülhet vele együtt a második körbe.
„Fico már többször bebizonyította, hogy képes meglepetést okozni: most például választási klippjével, amelyben egyszerű környezetből származó katolikusként mutatkozik be, aki diákkorában a szünidőket munkával töltötte, s minden vágya egy jó nyugati farmer volt.”
„Most minden vízben halászni próbál, s nem lenne meglepetés, ha elnökként is a szlovák politika vezetője akarna maradni. Nem kizárt, hogy Milos Zeman még irigyelni fogja” – zárja jegyzetét Petr Pesek, a cseh államfő hatalmi ambícióira utalva.

MTI

hirdetés
Previous articleSzocsi 2014 – Nem közvetíti a hokimeccseket a szlovák köztévé (de a Markíza igen)
Next articleRehabilitálhatják a leváltott nagyszombati érseket