Kezdőlap KULTÚRA Főhajtás az 1848-as márciusi ifjak emléke előtt

Főhajtás az 1848-as márciusi ifjak emléke előtt

160
MEGOSZTÁS

A komáromi iskolák hagyományos ünnepi műsora

A Komáromi Városi Művelődési Központ, a Csemadok Városi Szervezete, karöltve a Komáromi Magyar Gimnázium ÖregdiákjainakStirber-Lajos-226x300 és Tanárainak Baráti Körével – főhajtásként az 1848-as márciusi ifjak emléke előtt – 2014. március 13-án a Vmk színháztermében rendezte meg a komáromi iskolák hagyományos ünnepi műsorát.

Az ünnepi műsor szervezői néhány évvel ezelőtt határoztak úgy, hogy minden évben más-más három komáromi iskolának kínálják fel az – egy-egy műsorblokkal való – szereplést, ezáltal is fórumot biztosítva tanintézményeinknek a város nyilvánossága előtt bemutatni a kultúra területén végzett munkájuk eredményeit. A múlt évben nagy sikert aratott Magyarnak lenni hivatásunk című ünnepi gálán a Jókai Mór Alapiskola tanulói és az intézmény Gaudium vegyes kara, a Munka Utcai Alapiskola tanulói és a Selye János Gimnázium diákjai léptek fel. Az idén az Eötvös Utcai Alapiskola tanulói, az Ipari Középiskola diákjai és a Selye János Egyetem hallgatói kaptak lehetőséget Mert a haza nem eladó címmel egy közösen megszerkesztett műsor bemutatására. A múlt évihez hasonlóan, nagy közönségsikert aratott műsort – az azóta már Kossuth-díjas, amihez szívből gratulálunk – neves színművészünk Boráros Imre, Magyar Alíz Történelmi lecke Európának című versével nyitotta meg, teremtett igazi ünnepi atmoszférát. Majd dr. Farkas Adrianna, a Selye János Gimnázium tanárnője, az est szóvivője üdvözölte a közönséget, és mondott ünnepi köszöntőt. Ezt követően az „iparisták”: Angyal Gábor, Kovacsics Gábor, Nagy Balázs, Nagy Szabolcs, Skopp Ildikó, Tóth András, Kis Péntek József, az Ipari Középiskola tanárának Petőfi koszorúi című, gondolat- és érzelemgazdag verses-zenés összeállítását adták elő; átéléssel, nívósan. Az egyetemisták – Balaskó Kinga, Balla Mátyás, Borsó Ákos, Sátor Veronika – Tények Március 15-ről című műsorában a próza dominált, így az jól belesimult a verses-zenés összeállítások közé.

Az Eötvös Utcai Alapiskola Márciusi ifjak címmel mutatta be kiválóan felépített, gondosan kimunkált, nagyívű műsorát. Kedvesen, szépen mondták a verset a harmadikosok: Balla Kiara, Jelen Jázmin, Palkovič Marián Levente, Varga Rózsa tanítványai; mind a „kicsinyek kórusa” – karvezető: Szilárd Erika, zongorakísérő Markovics Ildikó –, mind a „nagyok kórusa” – karvezető Siposs Jenő – hangulatos műsort énekelt, kiváltképp nagy sikert aratott a két énekkar közös előadásában elhangzó – fuvola, gitár és ritmushangszerekkel kísért – Huszárgyerek című hangulatos toborzódal. A hangulatot csak fokozta a Mióta piros, fehér, zöld című összeállítás – az ízléses, korhű kosztümökbe öltöztetett 7-8. osztályosok: Bagócsi Lilla, Bangha Róbert, Esek Nicolas, Ferenczi Bálint, Kosztolányi Nóra, Petrik Orsolya, Szabó Erik magabiztos mozgással, természetességgel, szép magyar beszéddel való – előadása. Mind a gyerekeknek, mind az őket felkészítő Marosi Andreának és Molnár Belány Szilviának csak gratulálni lehet. Csakúgy, mint az irodalmi műsor – bájos, megkapó volt a Tarisznyás néptánccsoport – felkészítők Ölveczky Árpád és Vrečič Katalin – látványos Gömöri tréfás verbunk című tánca, Ölveczky Árpád koreográfiája is. A gyerekek láthatóan élvezték a mozgást – a játékot.

Magam is élvezve produkciójukat, közben az járt az eszemben: vajon Kodály Zoltán tanítását – miszerint: „…nekünk nemzeti ügy a tánc, mert ahogy benne a magyar karakter kifejezésre jut, az valami eredeti és sajátos mással nem pótolható. Nélküle hiányos a magyar jellemvonások sora.” – mikor tudatosítják iskolapolitikusaink; vajon meddig kell még arra várni, hogy a mai lélekgyilkos – politika és pénz-Isten uralta – iskolát felváltsa a – művészetekre nevelő, a művészetek által a gyermekek érzelmi intelligenciáját kialakító – gyermekközpontú iskola, amelyben a néptánc a karénekkel együtt: minimum, kötelezően választható tantárgy lesz.

Az Eötvös utcaiak műsorukat Horváth Sándor Mert a haza c. dalának közös éneklésével zárták, amely egyben méltó befejezése volt az ünnepi gálának is. Ezt követően a szereplők és a szép számban megjelent közönség közösen énekelte nemzeti imánkat, a Himnuszt.

Jómagam az ünnepi gála által szép élményekkel gazdagodtam; az, hogy szinte minden műsorszám után felzúgott a vastaps, arra enged következteti, hogy a közönség is; bizonyára senki sem bánta, hogy jelen volt ezen az ünnepi esten. Éppen ezért érthetetlen számomra, hogy (tisztelet a kivételnek) a pedagóguskollégák miért nem látogatják a hasonló kulturális rendezvényeket; miért nem kíváncsiak a gyermekek és egymás munkájára? A pedagógustársadalomnak az ilyen rendezvényeken való jelenlétével kellene hitet tennie iskoláink és magyarságunk mellett. És azt is tudatosítania kellene: a leghatékonyabb nevelés a példamutatás!

De a magát Komárominak tituláló TV sem volt kíváncsi a komáromi iskolások műsorára; szerkesztőit nem láttam a színházteremben. Ha tévedtem, akkor: mea culpa! Pedig az est szereplői s az őket felkészítők – ellentétben a politizáló „akárkikkel”, a rongyrázó „mágnásmiskáékkal”, meg a vérmes „böllérekkel” – bizonyára nem várták volna el, hogy a „dicső” Komáromi Városi Televízió majd egy egész műsoridőt nekik szenteljen, beérték volna azzal is, ha pár perces hírt ad, szívvel-lélekkel bemutatott – a csak tiszta, magyar forrásból merítő – valódi értékeket prezentáló műsorukról.

Tisztelt – a Komáromi Városi TV-t – Fenntartók! Tudatosítani illenék: a média ma nagyhatalom, hatása (sajnos) nagyobb, mint a családé vagy az iskoláé; ennek okán erkölcsi kötelessége lenne segíteni a családnak és iskolának a nevelésben. A gyerekek, az ifjúság becsülettel végzett munkájáról hírt sem adni, azt elhallgatni súlyos etikátlanság, sőt több annál: egyenesen bűn!

Azt meg végképp nem értem, hogy ez miért csak nekem fáj?

Stirber Lajos

ny. zenepedagógus

dunataj.sk

hirdetés