HAZA BELFÖLD Fico: Szlovákia nem jogállam II.

Fico: Szlovákia nem jogállam II.

762
hirdetés

fico-robert11

„Ha veszünk egy konkrét esetet, amelynek során az egyén komoly jogi problémával szembesül Szlovákiában, amit meg szeretne oldani, akkor komoly nehézségekkel kell számolnia.”

Összehasonlítva ezeket a nehézségeket a más országokban lévő helyzettel, nyíltan meg kell mondani, hogy Szlovákia nem standard jogállam” – jelentette ki Robert Fico még 2006-ban.
A Szlovák Közszolgálati Rádió március 16-ai Szombati beszélgetések c. vitaműsorában feltett kérdésre, hogy az elmúlt öt év alatt, amely során Robert Fico miniszterelnöke volt ennek az országnak, változott-e a helyzetben e tekintetben, Fico egyértelmű „nemmel” válaszolt.
A kormányfő szerint ugyanis a magasabb keresetű embereknek több igazság jut a bíróságok előtt, mivel meg tudják fizetni a jobb ügyvédet. „Amíg Szlovákiában nem lesz a nyugat-európai országokéhoz mérten megfelelő életszínvonal, nehezen beszélhetünk standard jogállamról” – jelentette ki Fico. Példaként a mozgás szabadságát hozta fel. „Ha valakinek háromezer euró a bevétele, akkor abból elutazhat valahova. De ha valakinek csak háromszáz eurója van, akkor örül, hogy a falujából a járási székhelyig eljut a szombati bevásárlásra.” A kormányfő szerint standard jogállamról elsősorban akkor beszélhetünk, ha az emberek megfelelő gazdasági háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy kivívhassák az emberi jogaikat.
A szlovákiai bíróságok rossz helyzetére utaló kérdésre a kormányfő azt válaszolta, szeretné, ha erősebb lenne a bíróságokon és az ügyészségeken belül az önigazgatás. „Nem tartom helyesnek, hogy azok, akik mások sorsáról döntenek, ezt a hatalmat közvetlenül a saját védelmükre használják fel” – jelentette ki Fico.
Štefan Harabint, a Legfelső Bíróság elnökét nem akarta értékelni, ám azt állítja, nem kételkedik abban, hogy szakmai szempontból eleget tesz a tisztségének. Lucia Žitňanská, az SDKÚ képviselője Fico kijelentéseit felháborítónak tartja. „Azt üzenni az embereknek, hogy csak akkor vívhatják ki a jogaikat, ha majd lesz erre pénzük, ez több mint felháborító” – olvasható a képviselő asszony blogjában.

SME nyomán DÉ, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleBerényi: El kell kerülni a felvidéki magyarok meghurcolását a választások során
Next articleBotrányok országa (Országos botrány)