HAZA BELFÖLD Fico nem lát problémákat a szlovák-magyar kapcsolatokban

Fico nem lát problémákat a szlovák-magyar kapcsolatokban

974
hirdetés

ficNem lát problémákat a szlovák-magyar kapcsolatokban Robert Fico szlovák miniszterelnök.

    A szlovák közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában Fico kijelentette: kormánya hivatalba lépése óta sok energiát fektetett a kétoldalú kapcsolatokban meglévő feszültség csökkentésébe, jelenleg a párbeszéd magas szintű, s ezért ennek a témának egyik oldal számára sem kellene nehézséget jelentenie.
    „Már-már úgy tűnik nekem, hogy valakit zavar ez a nyugalom a szlovák-magyar kapcsolatokban, és megpróbál belekötni mindenbe, ami valahol felbukkan, vagy abba, amit valahol valaki mond” – idézte a miniszterelnök szavait a pozsonyi TASR hírügynökség.
    A szlovák kormányfő a vitaműsorban a közelmúltban Turócszentmártonban (Martin) elhangzott beszédét ért kritikákra reagált.
    Fico a Matica Slovenská szlovák kulturális szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségen az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt állította, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké. Később a kormányfő kijelentését azzal magyarázta, hogy egy konkrét eset alapján általánosított, amelyről viszont nem kívánt beszélni. Fico nyilatkozatát nem csak az összes szlovákiai kisebbség, de a szlovák sajtó egy része is bírálta.
    A televízióban Fico vasárnap ismét azt mondta: kitart azon szavai mellett, hogy a Szlovák Köztársaság megalakuláskor a szlovák nemzeté volt a meghatározó szerep, nem pedig a kisebbségeké.
    „Biztos, hogy nem a magyar vagy más kisebbség volt az, amely meghatározó államalkotó szerepet játszott a Szlovák Köztársaság megalakulásakor. Ezért kellene bocsánatot kérnem?” – szögezte le Fico.
    Ugyancsak kitart amellett, hogy az emberi jogok kérdését nem szabad a kisebbségi kérdésre szűkíteni. Azt állította, hogy a kisebbségi jogok magas, a nemzetközi összehasonlítást is kiálló szinten biztosítottak Szlovákiában, s kormánya ezt a helyzetet nem kívánja megváltoztatni.
    „Azt akarom, hogy Szlovákia polgári társadalomként működjön, ahol mindenki normálisan viselkedik. Kormányom egyetlen olyan lépést sem tesz, amely növelné a feszültséget ezen a téren. Szavaimat vállalom, és bánt, ha valaki másképpen magyarázta azokat” – fejtette ki Fico.
    Vitapartnere, Bugár Béla, az ellenzéki Híd magyar-szlovák párt elnöke azonban felhívta a kormányfő figyelmét arra, hogy kijelentései a kisebbségek elleni támadásként is értékelhetőek. Ezért nem kibúvókat kellene keresnie, hanem inkább meg kellene magyaráznia szavait és bocsánatot kellene kérnie miattuk.
    „Önnek éreznie kell, hogy a kisebbségeket, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárait, mindenkivel azonos jogok illetik meg. Nyelvükkel, szokásaikkal, kultúrájukkal gazdagítják az államot, és ennek ára van. De ha ön azt mondja, hogy az államalkotó nemzet rovására előtérbe kerülnek a kisebbségek problémái, az támadás” – jelentette ki Bugár. „Ön nem lesz nagyobb hazafi, ha támadja a kisebbségeket” – tette hozzá a Híd elnöke a televíziós vitaműsorban.
MTI

hirdetés
Previous articleMartonyi: Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség
Next articleA kajszi permetezési technológiája