Kezdőlap BELFÖLD Fico: Nagyon tiszteltem Duka Zólyomi Árpádot

Fico: Nagyon tiszteltem Duka Zólyomi Árpádot

44
MEGOSZTÁS

Robert Fico miniszterelnök megdöbbenéssel fogadta Duka Zólyomi Árpád halálhírét, és részvétlevelet küldött Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének.
Fico megemlékezett arról, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának és az Európai Parlament volt képviselője komoly embernek ismerte meg. „Az atomfizika terén szerzett műveltségének köszönhetően a politikai jelenség értékelésénél is a tudományos elveket helyezte előnybe” – írta Fico. Hangsúlyozta, hogy Duka Zólyomi Árpád hihetetlenül szívós ember volt, vitapartnereivel  is barátságos. Megemlítette, hogy az Együttélés politikai mozgalom alapítója és ügyvezető alelnöke volt.
A miniszterelnök köszönetét fejezte ki azért a munkáért, amit Duka Zólyomi Árpád 2004-től európai parlamenti képviselőként tett. Emlékeztetett arra is, hogy nagy hozadéka volt a szlovák parlamentben kifejtett munkájának is, és hozzájárult a szlovákok és magyarok közötti kapcsolatok és a bizalom  erősödéséhez.
dza rf lev„A politikai színtéren lehetőségem volt találkozni több különböző politikai személyiséggel, akik között Duka Zólyomi Árpád képviselő úr egyértelműen nemes lelkű volt, soha nem folyamodott tisztességtelen eszközökhöz a nézetütköztetések során. A televíziós és rádiós vitaműsorokban mindig talált olyan érvet, amelynek ereje győzött a személyes támadások felett. A kompromisszumra való törekvés képessége, valamint az egész Szlovák Köztársaság számára előnyös lehetséges kiutak folyamatos keresése okán nagyon tiszteltem őt.
Tisztelt elnök úr, fogadja saját nevemben és a Szlovák Köztársaság kormánya nevében is őszinte részvétnyilvánításomat.” – fogalmazott Berényi Józsefhez írt levelében Robert Fico.

Berényi József portálunkat tájékoztatta arról, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke, Kövér László is részvétét nyilvánította ki. Levelében többek között rámutatott, hogy „Duka Zólyomi Árpád élete során egyetemi tanárként, politikusként, jelentős közéleti személyiségként fáradhatatlanul szolgálta a felvidéki magyarság ügyét. Halála pótolhatatlan űrt hagy maga után.”

on, Felvidék.ma

hirdetés