HAZA BELFÖLD Fico állítja: nem támadta a kisebbségeket, konkrét esetre reagált

Fico állítja: nem támadta a kisebbségeket, konkrét esetre reagált

886
hirdetés

Félreértésről, és nem a kisebbségek elleni támadásról van szó – állítja Robert Fico szlovák miniszterelnök a Matica Slovenská (Szlovák Anyácska) kulturális szervezet múlt heti jubileumi rendezvényén elhangzott, nagy vihart kiváltó beszédéről abban az interjúban, amely hétfőn jelent meg az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban.

    Fico múlt kedden Túrócszentmártonban (Martin) a Matica Slovenská megalakulásának 150. évfordulója alkalmával megrendezett ünnepségen az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt állította, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké.
    A kormányfő az interjúban azt mondta: egy konkrét eset alapján általánosított, amelyről viszont nem kívánt beszélni.
    „Továbbra is állítom, hogy egy olyan kormány élén állok, amely mindent meg kíván tenni azért, hogy a kisebbségek jól érezzék magukat. Mindent megteszek azért, hogy jók legyenek kapcsolataink Magyarországgal. Ami pedig a kijelentéseimet illeti, amelyeket értelmetlenül nyomban úgy használtak fel, mintha puskaporosak lennének: a Matica Slovenská akcióján egy konkrét esetre reagáltam” – fejtette ki Fico az Új Szóban.
    Arra a kérdésre, hogy az elhangzottak miatt nem akar-e bocsánatot kérni, azt válaszolta: „Azt mondtam, hogy sajnálom, ha félreértettek. Egy konkrét esetről beszéltem, ez az a kijelentés, amit idézhetnek tőlem.”
    Fico a Matica ünnepségén azt mondta: úgy látja, van olyan tendencia, hogy a szlovák államalkotó nemzet kárára mindenütt előtérbe kerülnek a kisebbségi problémák, mintha „Szlovákiában nem is élnének szlovákok”, s ez furcsa.
    „Szeretném, ha abbamaradna a kisebbségi jogokkal való zsarolás” – húzta alá Fico. Leszögezte: bármennyire is tisztelik a kisebbségeket, a független Szlovákiát nem az ő számukra, hanem elsősorban az államalkotó szlovák nemzet számára hozták létre.
    „Érvényes, hogy az állam nemzeti, a társadalom pedig polgári. Mi független államunkat elsősorban nem a kisebbségek számára hoztuk létre, bármennyire is tiszteljük őket, hanem elsősorban a szlovák államalkotó nemzet számára, mert éppen a szlovákok voltak azok, akik a volt közös Csehszlovákiában nem tudták érvényesíteni minden képességüket” – jelentette ki Fico.
    A kormányfő beszéde felháborodást váltott ki a szlovákiai kisebbségek körében. Képviselőik elfogadhatatlannak minősítették a kijelentéseket, bírálták Ficót és magyarázatot követeltek. Élesen bírálta a szlovák kormányfőt a Híd magyar-szlovák párt is.

MTI

hirdetés
Previous articleBiológiai vagy integrált növényvédelem a házikertekben?
Next articleMamutfogat fogott egy amerikai rákhalász