HAZA RÉGIÓ Fesztiválozók mentették meg a fesztivált!

Fesztiválozók mentették meg a fesztivált!

1375
hirdetés

Az idei Bősiek- Bősért hátránnyal indították a szervezők az előző év időjárásának köszönhetően, de szerencsére ezt mi fesztiválozók nem éreztük.

2020- as évben, amikor a COVID-19 Szlovákiában is elkezdett terjedni a Bősiek – Bősért polgári társulás a védelem segítségére a városban maszkokat osztott szét a lakosság körében. A társulás a járvány kezdete előtt is kivette részét a segítségnyújtásokban és különböző adományozásokban az arra rászorulóknak. Pl. egyéni segítséget nyújtottak beteg gyermekek kezelési költségeikben, tolószéket vettek vagy adománycsomagokat osztottak.

Természetesen a fiatalok szórakozása is fontos számukra, ezért már 3. éve szerveznek gyermeknapokat a fesztivál ideje alatt délelőttönként, ahol

csomagokat osztanak szét a gyermekek között. 

2020-as Fesztiválon sajnos a szombati napot elmosta az eső, ami miatt  nem sikerült a programot úgy teljesíteni, ahogy szerették volna és ez pénzbeli problémát is okozott.  Ez azonban a szervezőket nem tántorította el attól, hogy az idén újra megszervezzék. Nem volt még példa arra a BB történelmében, hogy az elővételi jegyek elfogytak volna egytől egyig. Ennek köszönhetően a 2020-as év adósságának nagy részét sikeresen tudták törleszteni és mára már csak egy csekély összeg vár a kifizetésre. 

-2021 -es Fesztivál szervezés sem volt zökkenőmentes. Azonban a BB szervezet a  „Neprofesionalne umenie” kategóriába tartozik, ezért a rendelkezésre álló helyek 50%-át használhatták ki.

A szervezők és a pozsonyi „Higiéna” szóbeli megegyezése alapján kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek a higiéniai előírások betartására. Belépés csak maszkban lehetett, kéz fertőtlenítése belépéskor ill. az illemhelyeken. A fesztivál első napján a nyitás előtt és után az egész terepet és felületet lefertőtlenítették Covid elleni fertőtlenítővel, és a zavartalan szórakozás érdekében még a szúnyogokat is sikerült távol tartani a fesztiválozóktól és így jó hangulatban folytatódhatott a szombati nap is.

Szóbeli dícséretben részesültek a Pozsonyi ÚVZ-től a szervezők a higiéniai feltétek betartása a gondos odafigyelése ill. kivitelezése végett . Külön kijelenthetjük, hogy a Fesztivál után a szerdahelyi járásban a COVID fertőzöttek száma nem nőtt.

-Pályázat és támogatás

A szervezet sikeresen pályázott a Kult minoron, ahol sajnos nem kaptak annyit, amennyit  szerettek volna. 

“Mi inkább adunk, minthogy elvegyünk”-Jakus Zoltán a BB P.T. elnöke 

 Szerencsére a támogatóik száma nem csökkent a pandémia alatt sem, inkább nőtt, amiért a Szervezők köszönetet mondanak a beléjük vetett bizalmukért és a segítségükért.

“Feladni a legkönnyebb, de küzdeni a célért az már nehezebb… és mi a nehezebb utat választottuk” – Ezzel a mondattal jellemezte Jakus Zoltán és Vida Szilárd az idei BB szervezését amit a pandémia nehezített meg számukra.

Az idei év sikerének köszönhetően az adósságuk 95%-at ki tudták fizetni ezért jövőre ismét lesz BB!!! 

Támogatók:

Jakus Zoltán, Vida Szilárd, Milan Nagy stav, ANOLLI o.z., Meteor Sound & Light, Kult Minor, FirstFarms, Tik-Tok wc, Adviso-r, Vegas Club, Komplexná Centralna zachranna sluzba

 

H.Á.

hirdetés
Previous articleBartalosék csemetéi a komáromi úszósport reménységei
Next articleKolozsnéma és Gönyű szíve újra együtt dobbant