HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Férjhez megy a világ legkövérebb nője

Férjhez megy a világ legkövérebb nője

853
hirdetés

A közel 400 kilós Charity és választottja ősszel cowboy-esküvőre készül. Addig azonban még le is kell fogynia: legalább 130 kilót.

A 38 éves Charity Pierce a világ legboldogabb menyasszonya, még akkor is, ha a következő fél év, élete legnehezebb hat hónapja lesz. Azzal, hogy a tervek szerint idén ősszel cowgirlnek öltözve állhat az oltár elé, élete legnagyobb vágya válhat valóra. Csakhogy addig fogynia kell. Méghozzá nem is keveset, Charity ugyanis a maga közel 400 kilójával – egész pontosan 358 – a világ legkövérebb nője.

Mindez azonban csupán néhány hónapja derült ki számára, amikor háziorvosa nála járt, és egy sor, kifejezetten nagy súlyok mérésére készített mérleggel lemérte a súlyát. Kiderült, hogy Charity 358 kilót nyom, ez pedig már az életét is veszélyezteti, hiszen a felesleges súlyok miatt könnyen szívrohamot kaphat, de az is megeshet, hogy alvás közben leáll a légzése.

Év végéig legalább 130 kilót le kell dobnia

A lelkiismeretes orvos ezért diétára fogta Charityt, aki annál könnyebben állt rá a dologra, miután választottja, a 22 éves Tony megkérte a kezét. „Mindketten imádjuk a country-zenét, ezért azt találtuk ki, hogy az esküvőnkön cowboynak és cowgirlnek öltözünk.” Charity nagy vágya, hogy a saját lábán járulhasson az oltár elé, ami igencsak nagy eredmény lenne azután, hogy 2001 óta az ágyát is csak rövid időre hagyta el.

„Amikor itt járt az orvosom, és belenéztem a tükörbe, nem hittem a szememnek. Elszomorodtam, hogy mennyire meghíztam, ezért most mindent megteszek, hogy az esküvőnk napjáig minél több súlytól szabaduljak meg” – mondta a nő, majd hozzátette, ha még ebben az évben sikerül leadnia 130 kilót, orvosa gyomorszűkítő-műtétet végez rajta, hogy soha többet ne kelljen a súlya miatt aggódnia.

Ami a férjet illeti: Tony a brit Metro magazinnak elmondta, soha nem jelentett neki problémát Charity külseje. „Imádom, ahogy kinéz, ilyennek fogadtam el. Csak azért sürgetem a fogyókúrát, mert aggódom az egészsége miatt. Nem szeretném, ha a túlsúlya az életét veszélyeztetné, ezért mindent megteszek, hogy megkönnyítsem számára ezt az embertpróbáló időszakot.”

Targoncával vitték kórházba

Míg a nőknél, ahogy arról már szó volt, a 358 kilós Charity vezeti a legnehezebbek kétes dicsőségű listáját, a férfiaknál ugyanezt a listát egy szaúdi férfi, név szerint Khalid bin Mohsen Shaari vezeti, a maga 610 kilós súlyával. A húsz év körüli Khalid, hasonlóan Charityhez évekre saját lakásának foglyává vált, mivel túlsúlya miatt egyszerűen képtelen volt lábra állni.

Amikor 2013 augusztusában orvosa javaslatára kórházba szállították, hogy ellenőrzött környezetben kezdhesse meg a fogyókúrát, a hadsereg és a tűzoltóság segítsége kellett ahhoz, hogy kiszabadítsák őt a lakásából. Az önkéntesek kénytelenek voltak kibontani Khalid lakásának falát, mert más úton egyszerűen képtelenség lett volna őt kiszabadítani: a lakás részleges lerombolásához maga a szaúdi király adta beleegyezését.

A mentésről ide kattintva nézhet képeket.

 

Hír24

hirdetés
Previous articleCseh milliárdosok kezébe kerülhet a Markíza
Next articleHedvig-tüntetés előzetes programja – szervezett buszjáratok Pozsonyba