Kezdőlap RÉGIÓ Felszámolták az összeférhetetlen lakosok egyik fészkét – VIDEO

Felszámolták az összeférhetetlen lakosok egyik fészkét – VIDEO

236
MEGOSZTÁS

Komáromban kedd délután elindult a bontása annak az ingatlannak, amely az összeférhetetlen lakosok egy tanyája volt. Sok bosszúságot okoztak a szomszédban dolgozóknak, a környéken lakók életkörülményeit is rontották.

A Vágvonal mellett található fészek a Hetes bástya folyatása, a víztisztító telep szomszédságában található. A telek a városhoz tartozik, de a rajta található romos ingatlan részben magántulajdonban volt. Az itt lakó több, mint negyven lakos többsége jelentős gondokat okozott a környéken. Többször megdobálták a szomszédban tevékenykedő vízgazdálkodási vállalat alkalmazottait, megrongálták a járműveiket, a szomszédos lakótelep kukatárolóit napi rendszerességgel szórták szét.

balról: Keszegh Béla polgármester, Patrik Ruman a KOMVaK vezérigazgatója és Varga Tamás alpolgármester

„A város korábban próbált szociális munkásokkal és rendfenntartókkal rendet tenni, de eredménytelenül. El lett takarítva a szemét, majd rövid időn belül újra felhalmozódott. Az ott lakók magatartása nem változott, így határozott lépésre szánta el magát a város a vízgazdálkodási vállalattal közösen” – fogalmazott Keszegh Béla polgármester.

„A víztisztító közvetlen közelében található telep mellett az alkalmazottaink félve jártak munkába, de rajtuk kívül a komáromi lakosok is, mivel rendszeresen kővel dobálták őket, szögeket, üvegeket dobáltak az autóik elé. Ezen kívül a környék lakosságának is nagy bosszúságot okoztak az itt lakók. A KOMVaK szimbolikus összegért megvette az ingatlant és feltételként szabta, hogy az itt lakóknak el kell költözni. Az épületre közben elintéztük a bontási engedélyt és azonnal elkezdjük eltakarítani. Becsléseink szerint, mintegy 80-100 konténer szemetet kell elhordani, ami jelentős költségeket emészt fel, de rendbe tesszük a területet. A jövőben a KOMVaK kihasználhatja” – mondta el Ruman Patrik, a komáromi vízgazdálkodási vállalat igazgatója. A város elképzelése szerint a Vágvonal kitakarításával egy rendezett ösvény alakulhat ki a Hetes bástyáig.

Az ott lakók több, mint fele nem komáromi lakos, környező falvakból költözött a városba.

„Gondoskodni fogunk a komáromiakról, de nem engedjük, hogy ide költözzenek az ilyen problémás emberek. Az itt lakó több gyereknek a gyámügyi hivatalon keresztül gyermekotthoni elhelyezést intéztünk, így rendezett körülmények között nevelkedhetnek, esélyt kaphatnak egy új életre. A város viszont mindent megtesz, hogy felszámolja az ilyen fészkeket. A terep kitisztítása után szeretnénk, ha Komárom lakossága ezután ismét nyugodtan tudjon itt a bástya falai között sétálni és kikapcsolódni. Továbbá szeretnénk ugyanígy rendet rakni a Nádor és a Szent András utcában is” – tette hozzá Keszegh Béla polgármester.

A város szinte minden szociális programba bekapcsolódik, amelyek a beilleszkedést segítik, szociális munkások, közösségi központ és több más lehetőség adódik az életmódváltásra.

„Továbbra is segítő kezet nyújtunk minden együttműködni és változni kész nehéz sorsú családnak és embernek. Azokkal szemben, akik nem hajlandóak erre, továbbra is zéró toleranciát képviselünk. Nem lehet, hogy kisebb csoportok rémálommá teszik a tisztességes komáromiak életét” – szögezte le Varga Tamás alpolgármester, majd folytatta “Igyekszünk mindent megtenni a közbiztonság javításáért és a lakosság tiszta környezethez való jogának megvédéséért és az arra vonatkozó jogszabály betartásáért. Hiszen a szemétkérdés nem csak esztétikai, de közegészségügyi kérdés is. Az illegális szemétlerakatok egy nagy részét már az elmúlt négy hónapban sikerült felszámolnunk, a problémás kukatárolók környékét pedig már, a város által alkalmazott személy tartja rendben. És ezek csak az első lépések!” A mostani lépéstől azt is várják, hogy a lakótelepen található konténerállomások rendezettebbek lesznek, amelyeket a következőkben készül felújítani a város.

DCIM100MEDIADJI_0015.JPG

Kedden délután elindult a bontás. A bejáratot a vállalat lezárta, hogy az illegális szemétlerakást is meggátolja. A várossal közösen indul meg a szemét eltakarítása, majd a Vágvonal rendbe tételére más közösségi megmozdulásokat is terveznek.

video itt:

https://youtu.be/DcA1Itm8_-Q

 

 

(komaromonline.sk-FL)

 

hirdetés