HAZA RÉGIÓ Felhívás városi támogatások lehívására

Felhívás városi támogatások lehívására

820
hirdetés

szemetA komáromi önkormányzat a 2015-ös évre  jóváhagyott költségvetésében 10 ezer eurót különített el olyan kérvények támogatására, melynek célja az életkörnyezetünk minőségének javítása és természeti értékeink védelme. Miután a képviselő-testület júliusban elfogadta a pályázathoz szükséges hátteret, most megnyílt a lehetőség a kérvények benyújtására.

A teljes keretösszeg 10 ezer euró, egy kérvény maximálisan 2 ezer euróig terjedhet, amelyhez a kérvényezőnek legalább 30 százaléknyi önrészt is fel kell mutatnia. A  hozzájárulás része lehet civilek által elvégzett munka, vagy más, külső anyagi támogatás.

A pályázat elsődleges célja az idei évben életkörnyezetünk és lakosaink egészségének védelme, továbbá természeti értékeink megőrzése.

Kérvényt komáromi székhelyű, tevékenységüket városunkban végző, a helyi lakosságnak szolgáltatásokat nyújtó jogi személyek (pl. civil szervezetek) vagy magánvállalkozók adhatják be.

A kérvények írott formában, személyesen vagy postai úton adhatók le a Városi Hivatal iktatójában (Pevnostný rad 3, 945 01 Komárno). A kérvényhez szükséges nyomtatvány elérhető a Városi Hivatalban és Komárom honlapján (VZN 12/2015). Kattintson IDE!

Bármilyen kérdés esetén a hivatal kommunális osztályának alkalmazottai állnak a rendelkezésükre.

A beérkező kérvényeket a szakbizottságok ajánlása alapján folyamatosan bírálja el a képviselő testület; a pályázatokat a keretösszeg kimerítéséig lehet benyújtani.

krá

komarno.sk

hirdetés
Previous articleSzlovákiát választotta új gyára számára a Jaguar Land Rover
Next articleNyereményjátékot hirdetett meg a MartFeszt szervezőgárdája