HAZA DUNATÁJ Felesleges magyarázkodni…

Felesleges magyarázkodni…

1652
hirdetés

Stubendek Lászlóban nem csak mi csalódtunk

Múlt heti számunkban közöltük Komárom polgármestere, Stubendek László mérnök válaszát az egy héttel azelőtt írt cikkünkre. Örömmel tölt el minket, hogy városunk jelenlegi polgármestere legalább most „megtalálta” a paragrafusokat, hiszen a vízművekkel, vagy a Comorra Servissel kapcsolatban ez eddig nem igazán sikerült neki. Ha igen, akkor csak azokat, melyek abban segítették, hogy hogyan ne találjon felelősöket. Igaz, nem találtunk rá példát, hogy keresett is volna. Sajnos, nem váltott bértollnokot sem, mert ez a levél kisértetiesen hasonlított azokhoz, amelyeket korábban Bastrnák Tibor expolgármestertől kaptunk …

Stubendek polgármester azt írta, hogy lapunk nem először vezeti félre olvasóit. Ehhez nehéz kommentárt fűzni. Az egyedüli tisztességes lépés ilyen esetekben, hogy érintett fél követelje a bocsánatkérést, vagy az említett „csúsztatások” tételes felsorolását, mert ellenkező esetben, ha ilyet nem találnak, a lapkiadó a becsülete megőrzése érdekében becsületsértés miatt indítványoz törvényszéki eljárást.
Mi kijelentjük, nem „csúsztattunk”, a városi hivatal oldalairól kapott információkat elemezve bukkantunk a hiányosságokra, illetve a képviselő-testületeken készült videók alapján értesültünk az egyes városatyák erősen megkérdőjelezhető döntéseiről. Nem akarunk személyeskedni, de megkerestük Stubendek László polgármester négy évvel ezelőtt tett ígéreteit, hogy olvasóink eldönthessék, ezekből mit is tartott be és mit nem:
* Új befektetők idevonzásához belépünk a német és az osztrák ipari és kereskedelmi kamarákba.
* A német befektetők számára kapcsolatbörzéket szervezünk, hogy bemutassuk a komáromi befektetési lehetőségeket.
* Uniós források bevonásával rendszeresen szervezünk fesztiválokat a testvérvárosokkal együtt, amelyeken a város lakosai és a turisták is egyaránt kikapcsolódhatnak, a komáromiak pedig bevételhez juthatnak.
* A munkahelyteremtés koordinálása érdekében megalakítjuk a húsznál több embert foglalkoztató munkaadói klubot.
* Biztosítjuk a Komáromi Lapok pártatlanságát és politikai semlegességét.
* Örsújfalun a Kertekalja utcán biztosítjuk az esővíz elvezetését.  * Maradéktalanul felszámoljuk az összes illegális szemétlerakó helyet.
* Bevezetjük a komáromi termékvédjegyet és pénzt (komáromi korona), amelynek segítségével a vásárlók előnyben részesíthetik a helyi szolgáltatókat.
* Az önkormányzati igazgatásban a helyi cégekre fogunk támaszkodni.
* A volt örsújfalui iskola épületéből faluházat fogunk létrehozni, ahol a szabadidő kulturált eltöltésének feltételeit is biztosítjuk a helyiek számára.
* Komárom sportélete nemzetközileg is figyelemreméltó, kiemelten támogatjuk a tömegsportokat, a kiemelkedő eredményeket felmutató, a város hírnevét öregbítő sportklubokat.

Visszatérve a polgármester válaszlevelére, az olvasók tájékoztatása érdekében fel kell idéznünk, mi is váltotta ki valójában a polgármester enyhén szólva fölényes modorát, amellyel Knirs Imre javaslatát szinte lesöpörte a tárgyalóasztalról. Az ex-alpolgármester ugyanis kihasználta volna azt a költségvetési többletet, amely az államkasszából érkezhet meg. Ebből Andruskó Imre a korábbi önkormányzaton már 40 ezer eurót a Művészeti Alapiskola számára jóváhagyatott hangszervásárlásra. Knirs Imre javaslata az volt, hogy a fennmaradó 160 ezer eurót az illetékes szakbizottság javaslata alapján a város a sportklubok támogatására költse el. Annak érdekében, hogy az iskolák se szenvedjenek kárt, Knirs a nekik javasolt 160 ezer eurót 40 ezerrel szerette volna megtoldani, így összesen 200 ezer jutott volna az iskolák számára. Tekintettel arra, hogy ez a pénz még nem áll a város rendelkezésére, azt a városi cégeknek kellett volna kigazdálkodniuk, legrosszabb esetben kölcsönből finanszírozta volna a város. Így mindenki jól járt volna (csak éppen ezt a pénzelosztást nem a képviselők egy bizonyos csoportja javasolta). Ezáltal lehetett volna minden iskolát azonos mértékben támogatni, illetve a sporttevékenységet erősíteni. Érdekes, hogy a képviselők azonnal tiltakoztak, törvényességi problémára hivatkoztak, Stubendek László pedig többször is kijelentette, hogy ha mégis megszavaznák a képviselők Knirs ötletét, akkor azonnal megvétózza azt. A képviselők közül senki sem állt fel azzal, hogy az ötlet jó, csak a megoldást kell átgondolni, ráadásul a sportbizottság elnöke még csak nem is tartózkodott, hanem ellene voksolt!
A tisztelt olvasó viszont hamarosan eldöntheti, hogy ki az aki segíteni akarja az oktatás és a sportélet gazdagítását, s ki az, aki populista módon, háttéralkuk útján „sütögeti a saját (politikai) szalonnáját” …
… és ez nem feltétlenül csak Stubendek Lászlóra vonatkozik…

 

DUNATÁJ HETILAP 44/2018

Kép: gyermeknap, illusztráció

Az előzmények itt olvashatóak:

hirdetés
Previous articleŽiťVedomo meg(nem)éri
Next articleKomárom is válaszúton