HAZA HÍR-MIX Fedett teraszt és gyermeknapi kedvezményt is terveznek a komáromi strandon

Fedett teraszt és gyermeknapi kedvezményt is terveznek a komáromi strandon

601
hirdetés

A csapadékos időjárás továbbra is nehezíti az idei strandidényre való felkészülést. A pati és naszvadi termálfürdővel kapcsolatos aktualitások közzététele után Kollár Gábor mérnökkel, a komáromi fürdőt működtető Comorra Servis városi cég ügyvezető igazgatójával is az előkészületekről és az újdonságokról beszélgettünk.

Jól állnak az előkészületekkel, mikorra tervezik a szabadtéri termálfürdő megnyitását?

Szerencsére, az előkészületekkel már szinte teljesen végeztünk, a szükséges vízmintákat is leadtuk az illetékes hatóságnak. Valójában a minden évben esedékes karbantartási munkálatokat végeztük el, illetve motrokat cseréltettünk, s kijavíttattuk a kisebb hibákat. Mindhárom nagy csúszdánkat átnézettük szakemberekkel. Bár azok nem éppen a legújabbak, de a rendszeres műszaki ellenőrzésekkel elérjük, hogy továbbra is biztonságosak legyenek. Mindezek után várjuk a kellemes időjárást és a megfelelő hétvégét, amikor kinyithatunk. Persze, a medenceékbe kerülő víznek majd kell egy kis idő a felmelegedésre. Június 1. környékére időzítenénk az idei nyitást. Mivel június 3-án, szombaton a város szervezésében különféle szórakoztató gyermeknapi programok várhatók, aznap kedvezményes árú belépőjegyeket kínálunk majd a családoknak.

Az energiaválság miatt önök is tervezik-e a belépőjegyek árának emelését?

Más fürdőkhöz hasonlóan mi sem kerülhettük el az áremelést, de a környéken még mindig mi vagyunk a legolcsóbbak. Az állandó észak- és dél-komáromi lakhellyel rendelkezők a többi vendégünknél személyenként 2,50 euróval olcsóbban élvezhetik a szolgáltatásainkat. A helyi felnőttek az egésznapos strandolásért majd 7, a nyugdíjasok és a diákok 5,50 eurót fizetnek. A családi belépők esetében további 20, a csoportos belépők esetében pedig 40 százalékos kedvezményt nyújtunk. A 3-4 fős családokban legalább egy gyerekekre felügyelő felnőtt személynek kell lennie.

A látogatókat milyen attrakciókkal, programokkal szeretnék bevonzani a strandra?

Mivel az előző években is nagyon népszerű volt, ezért az idén folytatódik a hétvégi szabadtéri zumbaoktatás. Továbbá júliusban és augusztusban is tervezünk különböző családi programokat, ez ügyben még megbeszéléseket folytatunk.

A strandbüféket az idén is ugyanazok a vállalkozók kapták bérbe, akik korábban is végezték az étel- és italárusítást?

A büféket ezentúl is az eddigi három magánvállalkozó üzemeltetheti, mivel az általuk nyújtott minőséggel kapcsolatban pozitív visszajelzéseket kaptunk. Az árképzésükbe nem szólhatunk bele, de azt kértük, hogy egymás között egyezzenek meg, majd ki mit árusít. Ezzel összhangban az egyik helyen hamburger, a másikon sült kolbász és pecsenye, a harmadikon lángos lesz kapható… Persze, mindig akadnak olyan látogatók, akik sokallják az áraikat, de az infláció miatt a boltokban, vendéglőkben is minden egyre drágább. A környéken működő strandfürdők áraival összehasonlítva, kijelenthetem: eddig nálunk még mindig olcsóbban lehetett vásárolni, mint a környékbeli fürdőkben. Némi bővítésre is sor kerül: fedett teraszt létesítünk a csúszdákhoz közeli, tágas betonplaccon, ahol egy fabódéban péksüteményeket, édességeket is lehet majd venni.

Korábban, még az ön elődjei többféleképpen tervezték a strandfürdő főépületének átépítését. Bár tervrajzok is készültek, de mindebből eddig semmi sem valósult meg. E téren várható előrelépés?

Az idei strandidényben biztos nem kezdődik el az ilyen jellegű tervek megvalósítása. Mi elkészítettük a szükséges projektdokumentációt, tudomásom szerint már a vonatkozó közbeszerzés is folyamatban van. Állítólag már ígéret is van arra, hogy az átépítés bizonyos hazai pénzügyi alapon keresztül finanszírozva lehet, tehát a városkasszából e célra nem kellene saját pénzt költeni. Miután lehívhatók lesznek a remélt pénzeszközök, talán már a következő évben elkezdődhet a kivitelezés. Rövid időn belül mindenképpen fel kéne újíttatni a főépületet.

Tartanak-e attól, hogy a környéken működő – bővülő termálfürdők esetleg látogatókat és bevételt vesznek el önöktől?

Mi mindig nyugodt, családbarát strand akartunk lenni, s ezentúl is ez a szándékunk. Azzal együtt, hogy a környék legolcsóbb, ám szép környezetben működő fürdője szeretnénk maradni. A működésünknek köszönhetően a strandolni vágyó családoknak nem kell távolabbra utazgatniuk, így az utazási költséget másra fordíthatják. Végül elárulom, hogy a jövő évi strandidényig a 2-6 éves gyerekek medencéjét is tervezzük bővíteni.  Minden évben előrukkolunk valamilyen újdonsággal, hogy megtartsuk, esetleg növeljük az eddigi látogatottságunkat.

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleA komáromi röplabdások lettek a 2022-es év csapata!
Next articleKomárom egy lépésre a bajnoki címtől !