HAZA BELFÖLD Évekig tarthat a viharkárosult betléri kastélypark helyreállítása

Évekig tarthat a viharkárosult betléri kastélypark helyreállítása

903
hirdetés

484686_437172283027924_784035806_nVárhatóan csak a kárelhárítás több hónapot vesz majd igénybe, a betléri kastély történelmi parkjának teljes revitalizációja pedig akár évekig is eltarthat, miután a múlt héten a parkban több száz fát döntött ki a vihar.

A szélvihar péntekre virradó éjjel, 90 kilométer/órás gyorsaságot elérő széllökésekkel csapott le, és a park faállományának mintegy egyharmadát tarolta le. Bár a kárfelmérés még jelenleg is zajlik, azt már tudni lehet, hogy az évente több mint százezer látogatót fogadó történelmi park eredeti állapotának helyreállítása több évet vesz majd igénybe.
„Az első összesítések szerint legalább 450 fát csavart ki vagy tört derékba a szél. A fák többségében fenyők voltak, köztük nem egy százéves kort megélt példány is akadt. Ez összességében megközelítőleg 1300 köbméternyi, eltávolításra váró faanyagot jelent” – mondta az MTI-nek Nagy Brigitta, a betléri kastély 57 hektáron elterülő történelmi parkjának fenntartásáért felelős részleg vezetője. Hozzátette: mivel az Andrássy kastély parkja 1985-től a nemzeti örökség részét képezi, a kárelhárítással kapcsolatos döntéseket a műemlékvédelmi hivatal szakértői hozzák majd meg, akik várhatóan már a napokban kiszállnak a helyszínre.
A részlegvezető szerint ilyen mértékű károsodás, mint most, utoljára 1971-ben érte a parkot, akkor is több mint 400 fát döntött ki a szél. A kidöntött fák eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen: csupán a faanyag eltávolítása legalább 40 ezer eurót és több hónapot vesz majd igénybe, az eredeti állapotok visszaállítása pedig ennek sokszorosa lesz, időbeli távlatokban pedig éveket vehet igénybe – fejtette ki Nagy Brigitta, aki szerint egyelőre kérdéses, milyen forrásból fogják tudni előteremteni az ehhez szükséges anyagiakat.
Elmondta: a kastély és a park fenntartója, a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) tudomásuk szerint biztosította a parkot hasonló károkra, ám vélhetően rendkívüli állami támogatásra is szükség lesz a helyreállítás finanszírozására. Hozzátette: a káreltávolítás és a helyreállítási munkálatok megkezdése közbeszerzési eljáráshoz kötött, ugyanakkor fontos lenne minél hamarabb beindítani a folyamatot, részint a balesetveszély állapotok eltávolítása, részint pedig a kidőlt fákban élő kártevők közelgő tavaszi rajzása miatt, ami tovább súlyosbíthatja a parkot ért kárt.
A betléri kastély történelmi parkja a rendelkezés visszavonásáig nem látogatható, ugyanakkor a kastélymúzeum továbbra is nyitva tart, annak épületét ugyanis szerencsére megkímélte a vihar.
A hétvégi időjárási szélsőségek a betléri kastélyparkon kívül jelentős károkat okoztak a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) erdeiben is, itt becslések szerint mintegy hétezer fa dőlhetett ki, és 5500 köbméter faanyag vár eltávolításra.

MTI

fotó:facebook/betliar.eu

hirdetés
Previous articleA személyes kapcsolat erős várunk lehet az idegenben is (Malmői úti jegyzet)
Next articleBenes-dekrétumok – Martonyi János szerint a kölcsönös kiengesztelődéshez bocsánatkérés kellene