HAZA KÜLFÖLD Eurostat: közel 4 millió ukrajnai kapott eddig ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban

Eurostat: közel 4 millió ukrajnai kapott eddig ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban

514
hirdetés

Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Kép: illusztráció, Pixabay

    Az uniós hivatal közlése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is csökkenő számban regisztrálnak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
A jelentés szerint a háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek Németország (1 067 755) biztosította a legtöbb ilyen jogállást, ami a tagországokban kiadott összes menedékes státusz 27 százalékát tette ki. Németországot Lengyelország (976 575; 25 százalék), majd Csehország (325 245; 8 százalék) követte.
A márciusi adatok azt mutatják, hogy az előző hónaphoz képest 3 százalékkal, azaz 116 930-rel csökkent az átmeneti védelemben részesülő ukrán menekültek száma. A legnagyobb csökkenést Csehországban figyelték meg, ahol 122 585-tel kevesebb ilyen végzést adtak ki februárhoz képest. Jelentősebb csökkenést továbbá Svédországban (-23 635) és Lengyelországban (-17 180) figyeltek meg. A korábbi hónapokhoz képest azonban növekedést regisztráltak Németországban (+33 125), Olaszországban (+7430) és Romániában (+6640) is.
Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a március végi adatok szerint az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya Csehországban (30,9), Észtországban (27,8), Lengyelországban (25,9), Litvániában (24,2) és Bulgáriában (22,5) volt a legnagyobb, uniós szinten ez az adat 8,7.
Az ideiglenes védelemben részesülők 47 százalékát nők, 35 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 18 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.
A jelentésből kiderült továbbá, hogy Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 30 585 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.


MTI

hirdetés
Previous articleFőhajtás és koszorúzás Harmos Károly felújított komáromi sírjánál
Next articleFortuna Liga – Kalmár: nem 11 emberrel kellett megküzdeni