Kezdőlap DUNATÁJ Európai hírű arborétum

Európai hírű arborétum

114
MEGOSZTÁS

Obrázok2A nyár a kirándulások, családi nyaralások ideje, melyet természetesen ki-ki számára az anyagi lehetőségek szabnak meg. A külföldi nyaralások mellett sokan épp a közvetlen környezetükben, vagy kisebb távolságra levő hazai látnivalókról feledkeznek meg, pedig ezeket szinte kötelességünk lenne ismerni. Ilyen a tőlünk igazán nem nagy távolságra levő Malonyai (Mlyňany) Arborétum is, mely biztosan megér egy közös családi kiruccanást.

Malonya Barstaszár (Tesárske Mlyňany és Barskisfalud (Vieska nad Žitavou) között, Aranyosmaróttól (Zlaté Moravce) délre található. Az arborétum 67 hektárnyi területen fekszik, s az európai viszonylatban is a legnagyobbak közé sorolható, Szlovákiában pedig a leggazdagabb és legértékesebb idegen eredetű faállománnyal rendelkezik. Gyűjteményét Kínából, Koreából, Japánból és Észak-Amerikából származó több mint 2300 növényfajta alkotja. Alapítása a 19. század végére tehető és dr. Ambrózy-Migazzi István gróf nevéhez kötődik, akit a délolaszországi táj szépségei ihlettek a park, illetve arborétum létrehozására. Kertésze, Misák József segítségével sikeresen honosította itt meg az idegen származásúObrázok3 fás növényeket, ami azért is jelentős eredmény, mert ilyen gyűjtemény hasonló klimatikus feltételek mellett másutt nem létezik. Az arborétum jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia gondozásában van. A park meghatározó épülete az 1894-ben épült neoklasszicista kastély, mely már távolról is jól látható. A korabeli leírások alapján a kastélyt valaha buja növényzet vette körül, falain kúszónövények, vistéria, akébia, vadszőlő, kecskerágó és borostyán futott, rendkívüli benyomást téve a látogatókra. A háborúk közötti időszakban a kastély beltere sajnos jelentősen megrongálódott és számos lakberendezési tárgyat, értékes festményt elloptak. Obrázok4Ambrózy gróf kitelepítését követően Magyarországon a malonyai mintájára létrehozta a Jeli Arborétumot. Az államosítást követően a kastély belterét átépítették, emeletén irodákat hoztak létre. A földszinti rész látogatható, itt az alapító tiszteletére emlékszobát alakítottak ki. Az arborétum legértékesebb példánya a tengerparti óriásfenyő és több ázsiai eredetű fafajta, melyek Ázsián és Malonyán kívül sehol másutt nem fordulnak elő. A védett park látogatására a legalkalmasabb a május és a június, mert ebben az időszakban borulnak virágba a legszebb növények, például a magnóliák, rododendronok, de a természet és a növények kedvelőinek minden évszakban csodálatos látnivalóval szolgál. Kérhetünk idegenvezetést, de a táblákkal jelzett tanösvényeken nyugodtan felfedezésre indulhatunk magunk is. Az útvonalak mindegyikén pihenésre alkalmas padok, csodálatos tavak várnak ránk. Elszomorító viszont a felújításra megérett kastély málladozó falainak látványa, illetve a szárazságban szomjazó növények, melyeket ugyan naponta próbálnak öntözni, de a pénzhiány itt is elszomorító módon érezteti hatását. Malonya azonban mindenképpen csodálatos, ha tehetik, látogassanak el oda!

Némethné Kulacs Zsuzsa
(a szerző felvételei)

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés