HAZA RÉGIÓ „Emlékezz! Felvidék 1945-1948” – Selyés diák a történelmi vetélkedő győztese Vetélkedő a...

„Emlékezz! Felvidék 1945-1948” – Selyés diák a történelmi vetélkedő győztese Vetélkedő a Kitelepítettek emléknapja tiszteletére

1303
hirdetés

Szeptember 12-én a dél-komáromi református templomban került sor az „Emlékezz! Felvidék 1945-1948” történelmi vetélkedő döntőjére. A két város polgármestereinek védnökségével és támogatásával ezúttal szűk körben, a járvány hozta előírásokat betartva került sor a rendezvényre. A Kecskés László Társaság által szervezett vetélkedő 2012-től a Kitelepítettek emléknapja (április 12.) programsorozat szerves része. Célja emléket állítani a kitelepített és deportált felvidéki magyar családoknak.

A Selye János Gimnázium történelemtanárai is kiemelten fontosnak tartják, hogy a fiatal korosztály megismerje és tudja a felvidéki magyarok II. világháború utáni kitelepítésének és deportálásának megalázó és fájdalmas történetét. Diákjainkkal évről-évre bekapcsolódunk e helytörténeti vetélkedőbe. Így volt ez a 2019/20-as tanévben is. A februári sikeres elődöntő után még 3 diákunkkal lelkesen készültünk az áprilisi döntőre, majd a járvány következtében átléptünk az online térbe és készültünk tovább. Végül a 10 döntőbe jutott észak- és dél-komáromi középiskolás diákból 7 kitartott (6 fiú, 1 lány) a szeptemberi döntőig. A Selye János Gimnáziumot a IV.A osztály tanulója, Kovács Szilárd képviselte a döntőben.

A református templom méltó színterében a vetélkedő megnyitó gondolatait Koltay Gábor filmrendezőtől, a verseny fővédnökétől és a zsüri elnökétől, Popély Árpád egyetemi docenstől hallhattuk. Ezután a tanulók egy színvonalas, jó hangulatú versenyen mérték össze tudásukat a négytagú szakmai zsüri előtt. A versenyt magabiztos tudásával a SJG tanulója, Kováč Szilárd nyerte. A hónapokig tartó felkészülés, a sok forráselemzés és konzultáció meghozta gyümölcsét, hisz Szilárd a zsűri elnökének a különdíját is kiérdemelte. A díjakat Koltay Gábortól, mindkét városrész díszpolgárától vehette át, külön Szilárdnak szóló útravaló kíséretében, aki tanulmányait az ELTE történelem szakán folytatja. Felkészítő tanáraként öröm és büszkeség volt látni a négyéves oktató-nevelő munka eredményét. Hasonló sok sikert és kitartást kívánunk Szilárdnak az egyetemi tanulmányaihoz is!

Köszönet a Kecskés László Társaságnak, hogy felvállalják e nemes cél képviseletét, és hogy a járvány okozta nehéz helyzetben is színvonalas vetélkedőt biztosítottak számunkra.

PhDr. Deák Irén

a Selye János Gimnázium nyugalmazott történelemtanára

hirdetés
Previous articleKöveket dobáló határsértőket állítottak elő a rendőrök Röszkénél
Next articleTöbb iskola és a Jókai Színház is kényszerintézkedéseket foganatosított