HAZA BELFÖLD Elütött egy férfit, majd kilométereken át vonszolta magával az autó

Elütött egy férfit, majd kilométereken át vonszolta magával az autó

1161
hirdetés

Ismeretlen sofőr elütött egy 53 éves gyalogost keddre virradó éjszaka a Tőketerebesi járásban, a Leleszről Királyhelmec felé vezető úton. „Az ütközés után a gyalogos ruhája beakadt a futóműbe, és az autó így vonszolta Királyhelmecen keresztül Perbenyikig” – közölte weboldalán a rendőrség.
Az ügyet a bűnügyi rendőrség nyomozója vizsgálja, segítségnyújtás elmulasztása és emberölés miatt indított büntetőeljárást.

Fotó: PSR KK

Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a baleset hétfőn (november 28.) 17.30 körül történt. Perbenyikben, a Fő utca  egyik háza előtt esett le a test az autó alvázáról az út közepére. A gyalogos belehalt sérüléseibe. Hogy ittas volt-e, vagy más bódító szer hatása alatt állt-e, azt a boncolás során fogják megállapítani.
A tragikus baleset körülményeit még vizsgálják. A rendőrség keresi az ismeretlen járművet és a sofőrt. „A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Azt kérik, hogy aki a baleset idején a helyszínen járt, illetve a kamerájuk rögzítette az esetet, vagy ha más olyan lényeges információval tudnak szolgálni, amely segíthet a tragikus eset felderítésében, tegyen bejelentést személyesen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy az ingyenesen hívható 158-as telefonszámon, illetve magánüzenetben a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság közösségi oldalán” – mondta Mésarová.

TASR

hirdetés
Previous articleTöbb mint 10 ezer ukrajnai gyerek jár iskolába Szlovákiában
Next articleČaputová: Az ideiglenes költségvetéssel mindenki veszítene