HAZA RÉGIÓ Elmozdult helyéről a szakszerűtlenül épített móló Gútán

Elmozdult helyéről a szakszerűtlenül épített móló Gútán

1825
hirdetés

A gútai vízimotorosok néhány évvel ezelőtt kérték az illetékes szerveket, hogy a valamikori Kis Duna-ág maradékánál, a Vág híd előtt olyan lejárót alakíthassanak ki, mely megkönnyíti a motorcsónakok kikötését, vízre bocsátását. A lejáró elkészült, majd annak bővítésére is sor került.

Az elmúlt napokban az időközben eliszaposodott holtág medrét mélyítették a szakemberek, amikor az utólagosan felépített betonrész hirtelenjében megdőlt. Mint kiderült, annak idején nem szakszerűen betonoztak, ugyanis „elfelejtették”, hogy a meder iszaposodása miatt előbb pilonokat kellett volna leverni, annak belső felére terméskövet hordatni, s csak úgy kerülthetett volna rá a végső betontető. Mivel sem pilon, sem pedig kőágy nem védte a betonrészt, az iszap eltávolítása után megdőlt a kikötő. Most két lehetőség van, eltávolítani a megdőlt részt és azt szakszerűen újraépíteni, vagy pedig a veszélyes betonelemet kiemeltetni és eltávolítani, ugyanis az súlyos vízi balesetet okozhat, amennyiben arra ráfutna egy kikötéshez készülő motorcsónak. Egyes médiák véleményével ellentétben tehát a bajt nem az iszap eltávolítást végző szakemberek okozták…

 

DUNATÁJ HETILAP 24/2018

hirdetés
Previous articleIndítvány a Komáromi Lapok és a Komáromi Városi Televízió arculatváltását segítendő
Next articleA komáromi strandon minden szép és jó… (2.)