HAZA RÉGIÓ Elismerés a győri ironman-nek

Elismerés a győri ironman-nek

740
hirdetés

rokob_jzsef_ezst_emlkrem_1_ujhonlapBorkai Zsolt polgármester hivatalában gratulált Rokob Józsefnek, aki emberfeletti teljesítményével megnyerte az olaszországi harmincszoros ironman-versenyt…

A 35 éves Rokob József úgy nyerte meg az embert próbáló versenyt, hogy először csak 2009-ben próbálta ki magát élesben, amikor benevezett egy klasszikus Ironman küzdelemre, majd több további versenyen is indult, és tavaly október óta a sportág történetének legnagyobb viadalára készült. Idén ősszel az olaszországi Lonato de Gardában 21 sportoló, köztük két magyar részvételével a világon először rendezték meg az eddigi leghosszabb, harmincszoros Ironman távú versenyt. A szabályok rendkívül egyszerűek voltak, egy hónapon keresztül minden nap teljesíteni kellett egy Ironman távú versenyt, azaz 3,8 km úszást, 180 km kerékpározást és 42 km futást, vagyis összességében a versenyzők 114 kilométert úsztak, 5400 kilométert kerékpároztak és 1266 kilométert futottak. A verseny keménységét jelzi, hogy a 21 indulóból csak nyolcan tudták leküzdeni a távot. Az első helyen a győri Rokob József végzett, míg a második helyezett a komáromi Szőnyi Ferenc lett, a két magyart csak követte a világ.

Rokob József mottója: „a fájdalom múlandó – a dicsőség örök”. Mint mondta, nem másokkal versenyzett, hanem “csak” a távval, az idővel és önmagával. Egy hónapon keresztül minden nap átlagosan 12 órát versenyzett, sikerét főként – kitartása mellett – abban látja, hogy a futásban verhetetlennek bizonyult, és a másik két számban nem lehetett akkora előnyt szerezni, amit a futásban ne lehetne ledolgozni. Bár a verseny fájdalmas volt, voltak vidám pillanatok is. Egyszer például futás közben észrevette, hogy egy szakács tiramisut eszik egy vendéglő teraszán. Önkéntelenül is felkiáltott vágyakozva, és a következő körben, mikor újra az étteremhez ért, a szakács mutatta, hogy neki is akad ott még édesség. Bár már majdnem leelőzte az előtte haladót, végül a tiramisu mellett döntött, a napot elvesztette, de legalább jóllakott. Rokob József a harminc nap alatt 14 elsőséget tudhatott magáénak, több mint 356 órát versenyzett, és történelmet írt a viadal megnyerésével. Megszállottságát jól mutatja, hogy a jövőbeli tervei között szerepel egy hasonló verseny szervezése azzal a különbséggel, hogy az nem harminc napig tartana, hanem addig, amíg az utolsó előtti fel nem adja, vagyis amíg végül csak egy marad versenyben.

Borkai Zsolt polgármester Rokob Józsefnek a Városháza ezüst emlékérmét adta át a versenyzőnek a világ leghosszabb triatlon versenyén, az olaszországi Lonato de Gardában megrendezett harmincszoros ironman-versenyen nyújtott emberfeletti, példamutató teljesítményéért. A szabadhegyi sportolónak Simon Róbert Balázs alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselőjeként gratulált.

 

gyor.hu

hirdetés
Previous articleVisszatért a Felvidék
Next articleJanuártól közmunkához kötik a jövedelempótló segély kifizetését