HAZA RÉGIÓ Elhunyt Ipóth Barnabás a Selye János Gimnázium nyugalmazott igazgatója

Elhunyt Ipóth Barnabás a Selye János Gimnázium nyugalmazott igazgatója

1769
hirdetés

Türelemmel viselt betegség után, életének 76. évében távozott szerettei és volt diákjai köréből a komáromi Selye János Gimnázium nyugalmazott matematika-fizika szakos tanára és igazgatója, RNDr. IPÓTH BARNABÁS.
Ő volt egyike azoknak, akik a rendszerváltást követően tovább vitték a valamikori bencés gimnázium szellemiségét és megtartották oktatási nívóját. Jelentős érdeme volt abban, hogy az iskola diákjai komoly eredményeket értek el különböző országos, sőt nemzetközi versenyeken, olimpiákon, megmérettetéseken. Diákjai körében rendkívüli népszerűséget vívott ki humorával, közvetlenségével is. Mindig szem előtt tartotta a tehetségek felkarolásának fontosságát. 1992-ben újból életre hívta azt az alapítványt, melyet 1814-ben Király József pécsi püspök, a jezsuita gimnázium volt diákja hozott létre azzal a céllal, hogy anyagi támogatást nyújtson a gimnázium diákjainak. Emellett később saját díjat is létrehozott a tehetséges diákok támogatására. RNDr. Ipóth Barnabástól február 27-én, 14 órakor vesznek végső búcsút szerettei, kollégái és volt diákjai a református egyház szertartása szerint a komáromi katolikus temetőben.

Emlékét megőrizzük!

 

DUNATÁJ HETILAP 8/2017

hirdetés
Previous article15. Jubileumi Farsang Kupa február 25-én, Tatán!
Next articleK4 – Kollektíva negyedszer Komáromban