Kezdőlap HÍR-MIX Elcsendesedik végre a „Prúd II.” lakótelep?

Elcsendesedik végre a „Prúd II.” lakótelep?

280
MEGOSZTÁS

Kitelepítik az összeférhetetlen bérlőket

A szépkorúak még emlékeznek arra, hogy a múlt század ötvenes éveiben, a hajógyár fejlesztésével egyidőben épültek fel Komáromban a vállalati lakások, amelyek lakótelepekké fejlődtek és az úgynevezett Prúd I. és II. nevet kapták. A rendszerváltást követően az idősebb, nyugdíjaskorú lakók megdöbbenve vették észre, hogy egyes lakótömbök magánkézbe kerültek és fokozatosan péróvá vált környékük. Komáromban komoly gondot okoztak az összeférhetetlen lakosok és tavaly az egyes hivatalok és a város nyomására az egyik lakótömböt kiürítették az Esztergályos utcán. Most a Hegesztők utcája problémás tömbje újulhat meg, nyugalmat hozva az egész környéknek. Tavaly az Esztergályos utcán a rendkívüli körülmények miatt a KOMVaK elzárta a vizet az egyik lakótömbben, a város kérésére más hivatalok is határozottabban felléptek a tulajdonossal szemben. Végül az ingatlan tulajdonost cserélt, majd kiköltöztették az ott lakó bérlőket a környék legproblémásabb lakótömbjéből. Azóta már zajlik a felújítás, jelentősen javultak a körülmények.

Az első döntő lépésre még néhány évvel ezelőtt sor került, amikor a Hegesztők utcájában felszámolták a problémás lakótömböt és ott nyugdíjasotthont alakítottak ki. Maradt azonban egy másik épület, ahol továbbra is több összeférhetetlen család él. A lakótelepen élők folyamatos panaszait orvosolva, az épületet eladták, és az új tulajdonossal már szerződést is kötöttek. Az új tulajdonos külső és belső átépítést és rendezett bérlakásokat tervez, ami végre nyugalmat hozhat a környéknek. Ez egy hosszabb egyeztetés eredménye, ám a tulajdonosváltás kulcsfontosságú volt, hogy teljes rend legyen a Hegesztők utcájában. A városi hivatal a rendőrséggel közösen arra is figyel, hogy a távozó problémás lakosok ne legyenek önkényes lakásfoglalók a város más területén, mint ahogy arra az elmúlt években számos eset is utal. Az elmúlt napokban hasonló problémák voltak a VIIes bástya falánál található telepen, ahol szintén beilleszkedésre képtelen emberek laknak. Egyik éjjel megtámadták a szomszédos víztisztító állomás őrét, korábban már többször megdobálták az alkalmazottakat. Az építmények egy része magántulajdonban van, részben pedig a városhoz tartozik. Az itteni helyzet rendezése megoldást teremthet ahhoz, hogy a bástyafal egy tetszetős sétáló zónává váljon a pihenni vágyók számára. Örömmel értesültünk arról, hogy itt is megtörténtek az első egyeztetések és körvonalazódik a megoldás. Eredményt csak az hozhat, ha az összeférhetetlen és a nem együttműködő lakosokkal szemben a város zérótoleranciát hirdet. Senkinek nincs joga egy lakókörnyezet életét zavarni szemeteléssel, hangoskodással.

 

DUNATÁJ HETILAP 45/2018

hirdetés