HAZA KULTÚRA Egy hónap – két Nemzetiben

Egy hónap – két Nemzetiben

1207
hirdetés

A nemzet teátristáinak színházaiban léphettek fel

Görözdi Szilárd felvétele a Bulgakov-darab jelenetét örökítette meg
Görözdi Szilárd felvétele a
Bulgakov-darab jelenetét
örökítette meg

A Komáromi Jókai Színház – és minden kisebbségi helyzetben lévő színház – sajátos helyzetét mutatja, hogy két különböző kultúra vonzásköréhez tartozik. Sőt hídként szolgál a két kultúra között, összeköt és leképezi azokat a társadalmi problémákat, melyek mindkét ország közéletében, gondolkodásában jelen vannak.

Ezért is fontos a Komáromi Jókai Színház társulata számára, hogy mindkét régióban megmutatkozási lehetőséget kapjon. A magyar-szlovák színházi kapcsolataink azt mutatják: ez a jelenlét nemcsak a komáromi színháznak fontos, hanem mind a magyarországi, mind a szlovák színházi szakmai körök számára is. Közel egy hónap leforgása alatt játszottunk a budapesti Nemzeti Színházban, valamint a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében (ahol utoljára húsz évvel ezelőtt a Hegedűs a háztetőn-nel vendégszerepelt a Komáromi Jókai Színház). Mindkét nemzeti színházban a tavaly márciusban bemutatott Bulgakov Álszentek összeesküvése című előadással mutatkozott be színházunk. Az előadást Martin Huba rendezte, aki több mint egy évtizede visszatérően dolgozik a komáromi színészekkel. Ez az állandónak mondható együttműködés, ez a szakmai és emberi együttgondolkodás szimbolizálja legjobban színházunk összekapcsoló szerepét. Budapesten október 30-án Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója köszöntötte a társulatot, hosszú távú együttműködési szándékáról biztosítva a művészeket. December 2-án, a pozsonyi vendégjáték után Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója beszélt arról, hogy a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban „helye van” a magyar társulatoknak, hiszen épp a Hviezdoslav téren álló történelmi épület jelképezi azt a természetes társadalmi és színházi együttélést, mely a színházaink közötti baráti kapcsolatban is megnyilvánul.

DUNATÁJ HETILAP 50/2015

hirdetés
Previous articleFarkas Iván: Az MKP parlamenti választási listája az összefogás listája
Next articleAz északi tundrák üzenetét hozzák…