Kezdőlap RÉGIÓ Egészségünkre váljék!

Egészségünkre váljék!

311
MEGOSZTÁS

fullccccKomárom önkormányzata nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a helyi nevelési-oktatási intézményekbe járó gyerekek megismerkedjenek az egészséges életmóddal, a helyes táplálkozással, a mozgás és a tisztálkodás fontosságával. Ezért hoztak létre egy prevenciós programot, amelybe a város óvodái, általános- és középiskolái is bekapcsolódtak. Március 1-én a Jókai mozi ismét óvodásokkal telt meg, akik számára az idei utolsó foglalkozást a Zsebsün együttes tette élvezetessé.

A zenekar ezúttal is az egészséggel összefüggő dalokat énekelt, melyek többek közt a rendszeres kéz- és az alapos fogmosás fontosságára hívták fel a figyelmet. Az óvodák nagycsoportosai számára egy pályázatot is kiírtak, amelynek díjkiosztójára szintén ugyanezen a napon került sor. A gyerekek emléklapot, a prevencióval összefüggő kifestőt és almát kaptak.

Nagyon jók a visszajelzések. Sok szülő elmondta, hogy nagyon nem tudta gyermekével megértetni, miért fontos a fogmosás, amióta azonban részt vett a prevenciós órarenden, már ő magyarázza otthon, hogy hogyan, miért és mennyi ideig kell fogat mosni. A prevenciós órarendet a jövőben is folytatni fogjuk. Összekapcsoljuk például az úszásoktatással és más egészségmegőrző programokkal – tudtuk meg dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármestertől.

Az idei program csak az óvodások számára ért véget, az általános- és középiskolás diákoknak a tanév végéig még folytatódik. A tanulók minden félévben 2 órán vesznek részt, amely lehet elméleti és gyakorlati foglalkozás, drámapedagógia vagy épp egy koncert.

komarom.hu

hirdetés