HAZA SPORT Drámai befejezés után Komárom örülhetett

Drámai befejezés után Komárom örülhetett

986
hirdetés

IMG_3493A meccset  már az elején szüneteltetni kellett, mivel néhány hazai szurkoló konfettit dobált a pályára, ezért csak a takarítás után folytatódhatott a mérkőzés. Jobban kezdtek a vendégek és az ötödik percben 5:13 arányban vezettek Maťo Bíliknek köszönhetően. A nyolcadik percben a hazaiak elkezték lefaragni a hátrányukat és átvették a vezetést egy pontal, miután Maj Kovačecič betalált a hárompontos vonal mögül. Az első negyed végén Komárom tizenhat pontos előnyre tettek szert 49:33 arányban.

A meccs második felében a pozsonyi gárda úgy állt pájára, hogy csökkenti a hátrányát. Egy darabig úgy tünt ez sikerül is nekik, de az időkérés után a hazaiak feljavították a védelmet és így kitartott az előnyük.

Az utolsó negyed ötödik percében jött a fordulat, mikor a hazai csapat már csak hét ponttal vezettek. Az Inter negyvennyolc másodpercel a játék végét jelző gongszó előtt kiegyenlített. A hazaiak igyekeztek, de a meccset csak a legvégén tudták megmenteni, mikor Myles értékesítette a büntetőt (83:81). Nagy izgalmat hozott Miloševič az utolsó másodpercben, akinek hárompontos kísérlete megérintette a gyűrűt, de utánna a komáromi szurkolók fellélegezhettek és örülhettek a győzelemnek az előző év bajnokai ellen.

Pinke Noémi

dunataj.sk

hirdetés
Previous articleNyílt napok a Selye János Gimnáziumban
Next articleObama méltatta Szlovákiai afganisztáni szerepvállalását