Kezdőlap KÖZÉLET Dobos László utolsó utazása

Dobos László utolsó utazása

181
MEGOSZTÁS

47558xElőször az ő krisztusi korában láttam őt, láttuk egymást, találkoztunk. Harminchárom éves volt. Sudár testtartással léptetett, enyhén előretolt homlokával árnyékolva szúrós szemét, egy fejjel mindenki fölé emelkedve, de kőkeményen kötődve a szülőföldhöz. Nem keltette a földönfutó benyomását, de szüremlett belőle a hontalanság. Önkéntelenül felnéztünk rá.
Ahhoz a nemzedékhez tarozott, amelyiket 28-asoknak neveztek. A kommunisták hatalomátvételekor váltak nagykorúvá. Ők lettek az új rendszerépítők az 1950-es évek elején, és a rendszermódosítók 1968-ban, majd az elbukottak az 1970-es évek elején, de megkísérelték a talpra állást 1977-ben. A talaj ingoványos volt, rossz volt a lábbelijük, és tájékozatlan volt a révkalauzuk is. Az 1989-es rendszerváltozás még tenni akaró állapotban találta őket, de az újdonsült demokrácia túllépet rajtuk. A magukat liberálisnak nevező új rendszerépítők kinevették a nép és a nemzet iránti elkötelezettségüket.
Ők a sikeres és tragikus korosztály. A népi kollégiumok növendékei, a Fényes szelek nemzedéke, az államhatáron Felvidékről Magyarországra 1945 után átszökő, tanulni akaró és tanulni vágyó fiatalság képviselői, akik tenni akartak az újból elszakított magyar közösségért, hogy ne jusson apáik kiúttalan sorsára. Erre, egyetlen lehetőségként a kommunista rendszerbe való beépülés kényszere nyílott számukra. Ezért egyszerre kellett színleg internacionalistának lenni és szívvel magyarnak.
47558Dobos László, aki most csendesen betette maga mögött az ajtót, hogy nekivágjon utolsó utazásának, nem csupán tökéletes megszemélyesítője volt ennek a nemzedéknek, hanem egyik legtehetségesebb és legtevékenyebb tagja is. Nem keveset vállalt: a második világháború után tönkrevágott felvidéki magyar társadalomnak a feltámasztását. Öntudatos volt és tudta, akármilyen szennyemberekre nem lehet bízni ezt a feladatot. Ezért vállalta a tanítást, a közéletet, az irodalmi élet szervezését, a folyóirat alapítást, a közművelődés szervezését, ha kellett odatartotta a hátát, azt üssék, ne a gyalog-magyart. Ezért vállalta 1968-ban a kőkemény politizálást, a miniszterséget, majd az onnan való kiebrudalását ahol elemében érezte magát: a közszolgálatból. És mindemellett író volt. Alig volt húsz éves, amikor belevágott a közélet sűrűjébe és alig múlt negyven, amikor kiűzték őt onnan. Sokan kommunistának tartották őt, de ő volt azok egyike, aki reménykedett a kommunista hatalom bukásában. Boldog volt, mert teljesült a vágya és boldogtalan lett, mert a szeme láttára zabálták föl a sajátjának vélt emberkék a tenyerükbe hullott helyzeteket.
Kedves László, tudom, néhány éve készülődtél mostani hosszú utadra, szellemedben már nem is voltál közöttünk, lelked pedig ugrásra készen várta tested elszántságát erre az utolsó döntésre. Jó, hogy eddig bírtad. Ha nem lettél volna, sokkal rosszabb lenne a helyzetünk. Köszönjük, a családodnak is.
Utazz békességben. Viszontlátásra.

Duray Miklós, Felvidék.ma

hirdetés